Rejtélyes hackertámadás Kínában

Több napon át komoly zavart okozott Kínában egy rejtélyes hackertámadás – jelentette a China Daily című angol nyelvű napilap nyomán az MTI. A zavart az internetezők, illetve a külföldi szakértők először a kínai hatóságok hibás hálózati szűrésének tulajdonították. A sokakat kétségbe ejtő jelenség lényege az volt, hogy a kínai, illetve Kínában élő internetezők az általuk felkeresett oldalak helyett egy másikra jutottak: vagy a wpkg.org nyílt szoftverszolgáltató nyílt meg a számukra, vagy egy lengyel magán utazási oldal, a ptraveler.com kínálta magát olvasásra. A külföldi fórumoldalakon, a Microsoft, az Apple és számos más – fórumlehetőséget nyújtó – szolgáltatónál, szakportálokon és helyi közösségi médiában egyre-másra nyíltak meg a segélykérő topikok, amelyekben az emberek a hirtelen feltűnt jelenségre, illetve annak megoldására kerestek választ. A szakértők azonban nem találtak magyarázatot rá, és többnyire csak a kínai hatóságokat okolták a helyzetért.

A szakemberek szerint a hosszan tartó – négy-öt napos – támadást külföldi hackerek a kínai távközlési szolgáltatók szerverei ellen hajtották végre, amire eddig nem volt példa. Állítólag a rosszindulatú szoftvert úgy írták meg, hogy azok az oldalak váltak érintetté, amelyek lehetővé teszik, hogy a Facebookon keresztül is belépjenek rájuk. A hackertámadás legnagyobb áldozata a legnagyobb kínai internetszolgáltató, a China Telecom volt. Szakértők úgy vélik, hogy a kárt okozók azonosítása szinte lehetetlen, mivel a támadást szerverek távirányításával is elkövethették. Közölték, egyelőre egyetlen magánszemély vagy szervezet sem vállalta magára a történtekért a felelősséget.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elnökjelölt-aspiráns a HP volt vezére

ked máj 5 , 2015
Carly Fiorina, a Hewlett-Packard volt vezérigazgatója bejelentette, hogy indulni kíván a 2016-os amerikai elnökválasztáson, republikánus színekben. A hatvanéves Fiorina a Fehér Házra pályázó vagy pályázni szándékozó, elemzők szerint esélyesnek tartott republikánus élboly egyetlen női tagja. Az amerikai Szövetségi Választási Bizottság (FEC) honlapja szerint hétfőig országszerte 303-an jegyeztették be magukat hivatalosan […]

És még ez is...