Rapporton a nagy amerikai közösségi portálok vezetői

putyin orosz hackerekA szenátus hírszerzési bizottsága előtti meghallgatáson jelennek meg a nagy amerikai közösségi portálok vezetői – jelentette be Mark Warner demokrata párti szenátor.

A szeptember 5-re tervezett meghallgatáson a Facebook, a Twitter és a Google vezető tisztségviselőit arról faggatják majd, hogy milyen konkrét terveik vannak az amerikai választásokba a közösségi médián keresztül beavatkozni próbáló felhasználók, vagy álprofilok kiszűrésére és eltávolítására. „A hírszerzési bizottság előtt ismert valamennyi adat és bizonyíték szerint ezeknek a vállalatoknak még sok tennivalójuk van” – fogalmazott Warner az említett platformok biztonsági intézkedéseire utalva. A virginiai politikus az Instagram és a YouTube szolgáltatókat is megemlítette. Warner a hírszerzési bizottságnak éppen a közösségi média biztonságáról tartott meghallgatása előtt nyilatkozott. A meghallgatáson a kibertér biztonságosságát, ennek megóvását, a számítógépes bűnözés konkrét példáit és az ellenük hozandó intézkedéseket vitatják meg.

Megnyitó beszédében Richard Burr, a szenátus hírszerzési bizottságának republikánus vezetője „sokkolónak” nevezte, hogy külföldi szereplők az amerikaiak életében fontos szerepet játszó közösségi oldalak révén akarják befolyásolni az ország demokratikus folyamatait, de még zavarba ejtőbbnek minősítette, hogy ez a gyakorlat mind a mai napig folytatódik. A szenátus hírszerzési bizottsága hónapok óta vizsgálja a különböző közösségi fórumokat, kivált, hogy az ősszel az Egyesült Államokban félidős választásokat tartanak, amelyeken a képviselőház egészét és a szenátus egyharmadát választják újra. A törvényhozók aggodalmait növelte, hogy a Facebook vezetősége a napokban jelentette be: 32 gyanús profilt eltávolított. Ezek lényegében hamis profilok voltak, tetten érhetően egyeztették tartalmaikat és a novemberi félidős választások előtt olyan ügyekben akarták befolyásolni a közvéleményt, amelyek fontos témái a választásoknak is. A Facebook közölte: a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködve tárta fel a gyanús oldalakat.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Így óvhatod meg a telefonod nyáron V.

szo aug 4 , 2018
ShareTweetPinShareMár javában tombol a nyár, ezért az LG összeszedett néhány tippet, amiket betartva még nyáron is könnyen megóvhatjuk kedvenc készülékünket. Víz, homok A nem vízálló telefonunk megvásárlásakor megesküdtünk, hogy sosem visszük víz közelébe, mégis ezzel próbálunk slow motion videót csinálni a család közös vízbe ugrásáról. A víz jobb esetben csak […]
okostelefon

És még ez is...