Putyin: „a világ ura” lesz, aki áttörést ér el a mesterséges intelligencia terén

„A világ ura” lesz az az ország, amelyik elsőségre tesz szert a mesterséges intelligencia kifejlesztése terén – jelentette ki Vlagyimir Putyin, a jaroszlavli Projektorija elnevezésű tudományos-technikai diákfórumon.

„Nagyon nem lenne kívánatos, hogy ez a monopólium konkrétan valakinek a kezében összpontosuljon” – mondta Putyin. „A mesterséges intelligencia nemcsak Oroszország jövője, hanem az egész emberiség jövője. Kolosszális lehetőségek és nehezen előre jelezhető fenyegetések rejlenek benne” – fogalmazott az orosz vezető. Hangot adott meggyőződésének, miszerint „aki vezetésre tesz szert ezen a területen, az a világ ura lesz”. Putyin hangsúlyozta, hogy ha Oroszország élre tör ezen a területen, akkor „meg is fogja osztani az egész világgal ezt a technológiát, ahogy ma is megosztjuk az atomtechnológiát”. „De hogy ne álljunk a sor végén, ezen már ma dolgoznunk kell” – tette hozzá. Az orosz elnök arra is kitért, hogy szerinte a jövő háborúit drónok fogják megvívni és „ha az egyik fél drónjai legyőzik a másikéit, nem marad más választás, mint a megadás”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

2017: az Év CIO-ja Gál István

vas szept 3 , 2017
ShareTweetPinShareIdén is a Vezető Informatikus Szövetsége (VISZ) őszi évadnyitó rendezvényén, az INFOHAJÓ-n adták át az Év CIO-ja. A zsűri döntése nyomán az Év CIO-ja elismerést Gál István, a FŐGÁZ Zrt. informatikai és üzemeltetési igazgatója kapta, aki 2017-től egyben az NKM Nemzeti Közművek Zrt. vállalati szolgáltatások igazgatója is. Gál villamosmérnökként végzett […]

És még ez is...