Pórul járt a Baidu a szerzőijoggal

A kínai keresőóriás, a Baidu csütörtökön online áruházat nyitott, ám kevesebb mint 24 órán belül – szellemi tulajdonjogi problémák miatt – kénytelen volt bezárni – jelentette a kínai média pénteken. A Baidu eredeti szándéka szerint lehetőséget adott elektronikus fájlok, így videók, fotók, dokumentumok és zenék adásvételére a szolgáltató elektronikus fizetési platformján, a baifubaón keresztül. Hamarosan kénytelen volt azonban belátni és elismerni, hogy nem rendelkezik a felhasználók által feltöltött valamennyi fájl szerzői tulajdonjogával, bár felhő alapú operációs rendszerének szabályzata szerint nem is köteles azok ellenőrzésére. A kereső bizalmi alapon hirdette meg új szolgáltatását, azt kérve a felhasználóktól, hogy tiszta forrású fájlokat töltsenek fel. Egyben azt ígérték, hogy a szerzői jogokat illető panaszok esetén letiltják a feltöltött forrás használatát. Jogászok ugyanakkor már előzetesen jelezték, hogy nagy a veszélye a visszaéléseknek, s figyelmeztetésük megalapozottsága rövid időn belül beigazolódott. A kínai Google-ként emlegetett Baidunak nem ez volt az első szerzői jogok megsértésével kapcsolatos ügye. 2005-ben a Universal Music, a Warner Music és a Sony BMG perbe fogta a kínai céget, mert jogsértő módon kínálta zenéik letöltését. A bíróság végül a jogtulajdonosoknak adott igazat, és kötelezte a Baidut arra, hogy fizessen jogdíjat a szerzői jogvédelem alatt álló termékekért. 2011-ben neves kínai írók vádolták meg a Baidut azzal, hogy „ellopja”, s Wenku nevű irodalmi adatbázisában jogellenesen teszi ingyenesen letölthetővé szellemi tulajdonukat. 2012-ben a vállalat kénytelen volt 145 ezer jüant (5,2 millió forint) fizetni az íróknak, amiért nem tett hatékony lépéseket a védelmükben — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Webben izmosodott az új Shell Control Box

hét nov 4 , 2013
A BalaBit IT Security bejelentette a Shell Control Box nevű tevékenységfelügyeleti eszközének legfrissebb verzióját. A Shell Control Box egy olyan tevékenységfelügyeleti berendezés, amely a távoli szerverekhez, virtuális asztalokhoz és hálózati eszközökhöz való hozzáférést ellenőrzi, és a rendszerekhez csatlakozó felhasználók munkafolyamatait mozifilmszerűen visszajátszható formában rögzíti. A most megjelent 3 F5 verzió […]
internet

És még ez is...