Példás: a Magyar Telekom szerint Ákos vállalahatatlan

3

Kovacs-Akos-enekesSzerződés bontott Ákossal a Magyar Telekom, ezt a kommunikációs cég sajtóosztálya erősítette meg az Indexnek. Az énekes nemrég az Echo TV-ben beszélt arról, hogy szerinte a nőknek nem dolguk annyit keresni, mint a férfiaknak, és a női egyenjogúság nem egyezik a normalitással. Az énekes ma és holnap is nagykoncertre készül a Budapest Arénában, amit az előadó egyik főszponzora, a Magyar Telekom is támogatott volna. „A Magyar Telekom Csoport szerződést bontott Ákossal, erről az előadóművészt ma délelőtt írásban tájékoztattuk.

A Magyar Telekom Csoport elkötelezett abban, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítson és minden körülmények között fenntartsa a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot. Emellett kiemelt figyelmet fordít arra, hogy támogasson olyan kezdeményezéseket, sőt indítson olyan önálló programokat, amelyek lebontják a meglévő társadalmi és nemi akadályokat a munkaerőpiacon, és egyenlő feltételek és lehetőségek mellett teszik lehetővé mind a nők, mind a férfiak számára a magánéletben, és a munkában egyaránt sikeres élet megvalósítását” – írta az Index megkeresésére a Magyar Telekom sajtóosztálya.

3 thoughts on “Példás: a Magyar Telekom szerint Ákos vállalahatatlan

  1. Egy nagy konszern magyar része… az pedig igy Magyar Telekom…. magyarabb mint az az offshore cég aki az állampolgárságot árulja vagy mint ahova Vajna viszi a kaszinóbevételeit….

  2. A "Magyar" Telekom csak a nevében magyar. A "Magyar Telekom" egy vállalhatatlan …

  3. Ákosnak még ismerkednie kell a nyugati kultúrkör mentalitásával, hogy megfeleljen az egyenjogúság tiszteletben tartásának és emberileg elvárható normáinak. Kemény lecke, de éppen ideje megtanulni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Invitel: januártól jön az AMC filmcsatorna

csü dec 17 , 2015
Közel százhúszezer új háztartásban válik elérhetővé az AMC műsora jövő év elejétől. Az Invitel műsorpolitikájába illeszkedő lépés eredményeként a filmcsatorna műsorait a távközlési társaság analóg és digitális kábeltévé, valamint IPTV platformján egyaránt élvezhetik az előfizetők. Ez egyben azt is jelenti, hogy az AMC, tovább terjeszkedve Magyarországon, az induláskori háztartásszámát megháromszorozta, […]

És még ez is...