Példamutató a román ombudsman és az alkotmánybíróság

sim-kartyaTovábbra is személyi adatok nélkül lehet telefonos feltöltőkártyákat vásárolni a romániai mobiltelefon-szolgáltatóknál, miután az alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek minősítette kedden a kártyás díjcsomagok névtelenségét eltörlő törvényt. A bukaresti parlament a tavaszi ülésszak végén fogadott el jogszabályt arról, hogy 2015. január elsejétől a romániai szolgáltatóknak rögzíteniük kell azoknak a személyi adatait, akiknek SIM-kártyát (előfizetői azonosítót) adnak el, illetve hozzáférést biztosítanak az internethez. A törvény szerint nemcsak az új díjcsomagos SIM-kártyák vásárlásakor szűnt volna meg a névtelenség, hanem a már használatban lévő több mint 13 millió díjcsomagos kártya tulajdonosait is arra kötelezték volna, hogy – immár személyi adataikat leadva – fél éven belül felújítsák szerződésüket a szolgáltatóval, ellenkező esetben a telefontársaság leállította volna a szolgáltatást.

A jogszabály a nyilvános tereken biztosított vezeték nélküli internetezést is szigorította, előírva a szolgáltatók számára a jelszavak használatát és azt, hogy fél évig tárolják a nyilvános hálózatokra bejelentkező felhasználók adatait. A törvény ellen az ombudsman emelt alkotmányossági kifogást az intim szféra, a családi- és magánélet védelmét garantáló cikkelyre hivatkozva. A taláros testület keddi ülésén megállapította, hogy a törvény szövege nem elég pontos, nem nyújt elegendő garanciát arra, hogy ne lehessen visszaélni a távközlési szolgáltatók rendelkezésére bocsátott személyi adatokkal — írja az MTI.

Az alkotmánybíróságnak korábban megküldött állásfoglalásában a szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) úgy ítélte meg, az ombudsman által kifogásolt jogszabály „minimális mértékben” érinti a privát szférát, ugyanakkor hatályba lépése rendkívül fontos előrelépés lenne a bűnüldözés szempontjából. A DIICOT szerint a díjcsomagos SIM-kártyák a használatban lévő romániai mobilszámok kétharmadát teszik ki. A román nyomozók munkáját a román média által „Nagy Testvér”-törvényként emlegetett jogszabály alkotmányellenesnek nyilvánítása is nehezíti. A tavaly kihirdetett törvény arra kötelezte a telefon- és internetszolgáltatókat, hogy fél évig tárolják és szükség esetén a bűnüldöző szervek rendelkezésére bocsássák előfizetőik hívásainak és levelezésének minden adatát, a tartalom kivételével. Ezt a jogszabályt a taláros testület júliusi határozatával érvénytelenítette.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Pangea: csak egy van, mi brutálisabb

sze szept 24 , 2014
Az ötödik legnagyobb olaj- és gázipari társaság, a Total nemrégiben új szuperszámítógépet helyezett üzembe. A gépszörny a korábban használt konfigurációhoz képest tízszeres számítási kapacitással segíti a Totalt az új lelőhelyek hatékonyabb azonosításában és kiaknázásában. A Pangea elnevezésű monstrum 2,3 Petaflop teljesítményű, elosztott memóriás szuperszámítógép, amely 110 592 Intel Xeon e5-2670 […]

És még ez is...