Pedig le is lövethette volna: Szibériába a felelősökkel!

A múlt heti sikertelen műholdbocsátás vétkeseinek felelősségre vonását sürgette Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök a helyetteseivel a Gorki-9 rezidenciáján folytatott tanácskozáson.

A Szojuz-2.1b típusú hordozórakéta múlt kedden sikerrel startolt ugyan a Vosztocsnij űrrepülőtérről, és annak első két fokozata a terveknek megfelelően vált le, ám a Fregat elnevezésű fejblokk nem juttatta el a célpályára a benne elhelyezett műholdakat. Az űrszerkezetek feltehetően az Atlanti-óceánba zuhantak. Medvegyev felszólította Dmitrij Rogozin űrkutatásért felelős miniszterelnök-helyettest, hogy a felelősök megtalálása mellett terjesszen elő javaslatokat az orosz űrágazatban kialakult „komoly” helyzet gyökeres javítására. Hangsúlyozta, hogy a biztosítói kártérítés nem pótolja az elszenvedett presztízsveszteséget. A kormányfő „megengedhetetlennek” nevezte, hogy a felbocsátásért felelős kormánytisztviselők idő előtt a misszió sikeréről tettek jelentést. Mint mondta, ő már megkapta a Roszkoszmosz űrkutatási hivatalnak a balesetről készített jelentését.

Válaszában Rogozin elmondta, hogy az eset kivizsgálására létrehozott állami bizottság mellett egy különbizottság is foglalkozik az űrrakéta-technológia minőségellenőrzésének felülvizsgálatával. A baleset lehetséges okaként hivatalos forrásokra hivatkozó orosz sajtójelentések egyfelől a Fregat gyorsítóblokk globális műholdas navigációs berendezésének meghibásodását nevezték meg, másfelől felvetették, hogy „emberi tényező”, programozási hiba okozhatta a bajt. Felmerült annak a lehetősége is, hogy amíg a Szojuz hordozórakéta navigációs rendszerébe Vosztocsnijt adatait táplálták be kiinduló állomásként, addig a Fregatéba Bajkonur koordinátái kerültek, és ez okozta a bajt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nagyon kelendőek voltak a félvezetők októberben

pén dec 8 , 2017
ShareTweetPinShareMinden idő rekordját megdöntve októberben 37,09 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket szerte a világban, ami 21,9 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 30,43 milliárd dollárhoz képest – közölte a félvezetők gyártóit tömörítő szövetség (SIA). Szeptemberben 35,95 milliárd dollár értékű chipet értékesítettek a világban, így havi összevetésben 3,2 százalékkal nőttek […]
dióda

És még ez is...