PC-eladások: brutális visszaesés

ibm-pcTöbb mint ötödével csökkentek a személyiszámítógép-eladások a második negyedévben az EMEA térségben – közölte az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat. Az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) térségben 17,2 millió személyi számítógépet (pc) értékesítettek a második negyedévben, 21,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az IDC ennek okát a régió számára kedvezőtlenül alakuló devizaárfolyamokban, a kereslet csökkenésében, valamint a Windows XP rendszeren futó gépek cseréje miatt magas 2014 első félévi bázisadatokban látja. Másrészt az idén a forgalmazó vállalatok is igyekeznek kifuttatni meglévő készleteiket a Windows 10 operációs rendszer bevezetése előtt.

Az EMEA térség minden régiójában csökkent az értékesítési volumen a második negyedévben. Nyugat-Európában 19,3 százalékkal, Kelet- és Közép-Európában 24,3, a Közel-Keleten és Afrikában pedig 25,7 százalékkal. A negyedévben a lakossági és a vállalati értékesítések egyaránt csökkentek. A vállalati értékesítések 18,9 százalékkal, elsősorban a magas előző évi bázis miatt. A lakossági eladások viszont elsősorban az elosztó csatornák készletcsökkentése miatt estek vissza 24 százalékkal. A csökkenés mértéke mindkét szegmensben meghaladta a várakozásokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kóka cége Kínában üzletelne

hét júl 20 , 2015
A Cellum a sanghaji Mobile World Congress konferencián bejelentette, hogy Thaiföld és Indonézia után hamarosan a világ legdinamikusabban fejlődő piacán is mobilfizetési– és kereskedelmi szolgáltatásokat kínál majd. A konferencia mobilfizetéssel foglalkozó szekciójában tartott előadásában Kóka János arról beszélt, hogy az ázsiai piacokon a mobiltranzakciók terén a felhasználói élmény mellett a […]

És még ez is...