„Parancsnoki harcálláspont” lett a Facebook is

RobertHanniganAz internet, és különösen a globális közösségi portálok váltak az Iszlám Államhoz hasonló terrorcsoportok „parancsnoki harcálláspontjaivá”, de erről a világhálón domináns szerepet játszó legnagyobb amerikai technológiai cégek nem akarnak tudomást venni – panaszkodott a Financial Timesban a brit kormány kommunikációs figyelőszolgálatának (GCHQ) igazgatója. Robert Hannigan szerint az Iszlám Állam – ellentétben más terrorhálózatokkal, például az al-Kaidával, amelyek általában rejtőzködve, az internet „sötét zugaiban”, névtelenül terjesztik anyagaikat – nyíltan jelen van a Twitteren és a Facebookon, és az általa feltöltött videótartalmak minősége az online játékokéval vetekszik.

Az Iszlám Állam napi negyvenezer twitterüzenetet küldött az iraki Moszul városa ellen indított offenzívája idején, kikerülve a spamszűrőket, ami mutatja, hogy e szélsőséges dzsihádista milícia milyen otthonosan mozog az új médiaközegben – írta a londoni gazdasági napilapban az elektronikus hírszerzésre szakosodott brit szolgálat vezetője. Hannigan szerint a jelenlegi mobiltechnológia és az okostelefonok exponenciálisan megnövelték a terrorszervezetek lehetőségeit. Az olyan rejtjelezési technikák, amelyeket korábban csak a legfejlettebb eljárásokat alkalmazó bűnözők, illetve az államok használtak, ma már alapfelszerelésként elérhetők.

A GCHQ és brit testvérszolgálatai, az MI5 és az MI6 – a belső elhárítás és a külső hírszerzés – nem tud megfelelően szembeszállni e kihívásokkal a magánszektor cégei, köztük a világhálón domináns szerepet betöltő legnagyobb amerikai technológiai vállalatok nagyobb támogatása nélkül. Érthető, hogy ezek a cégek miért idegenkednek a kormányoktól: a politikán kívül akarnak maradni, semleges adatközvetítőként kívánnak működni. Szolgáltatásaik azonban most már nem csupán a szélsőséges erőszakot vagy a gyermekek elleni visszaéléseket ábrázoló tartalmak egyszerű megjelenítését teszik lehetővé, hanem maguk váltak a bűn- és terrorcselekmények végrehajtásához vezető útvonallá, a terroristák és a bűnözők parancsnoki harcálláspontjává – fogalmaz keddi írásában a GCHQ vezetője.

Hannigan szerint a magánszféra védelméhez fűződő jog soha nem volt abszolút, és az erről szóló vitának nem szabadna a sürgős és nehéz döntések késedelméhez vezetnie, ám úgy tűnik, hogy egyes technológiai vállalatok nem vesznek tudomást az internetes szolgáltatásokkal folytatott visszaélésekről. A hétköznapi internethasználók ebben a kérdésben már megelőzték e vállalatokat, ők sem akarják ugyanis, hogy a médiaplatformokat, amelyeken barátaikkal és családtagjaikkal tartják a kapcsolatot, mások gyilkosságok és gyermekek elleni bűncselekmények előkészítésére használják – áll a brit szakszolgálat vezetőjének írásában.

Hannigan szerint ezek a felhasználók tudják, hogy az internet a nyugati demokrácia értékeiből fejlődött ki, és nem fordítva, és nem lenne ellenükre, ha a biztonsági szolgálatok jobb, fenntarthatóbb kapcsolatokat alakítanának ki a technológiai cégekkel. Véleménye szerint új megállapodásra van szükség a demokratikus kormányok és a technológiai cégek között az állampolgárok védelme érdekében, és jobb, ha ez most születik meg, és nem egy súlyos erőszakcselekmény után — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kódolatlan csatornákkal nyomul a Magyar Telekom

szo nov 8 , 2014
A család minden egyes tagjának teljes körű szórakoztatást nyújtó, számos újdonságot – frenetikusan izgalmas műsorokat, kódolatlan csatornákat – tartalmazó tévés kínálatot állított össze a Magyar Telekom év végére. A műsorszolgáltatókkal folytatott sikeres tárgyalások eredményeképpen a hét elejétől két hónapon át minden digitális (kábel, sat TV és IPTV) tévé-előfizetéssel rendelkező Telekom […]
televízió

És még ez is...