Palkovics szerint nem zsákutca az üzemmérnök-informatikus képzés

A Pannon Egyetem (PE) veszprémi és nagykanizsai képzőhelyén, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen indul új rendszerű, gyakorlatra épülő alapszakként üzemmérnök-informatikus képzés – jelentette be pénteken Nagykanizsán az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára.

Palkovics László elmondta: a zalai kezdeményezésre, a munkáltatók igényének megfelelve kialakított új képzési formát kevesebb matematikai elméleti alapra, de a gyakorlatnak nagyobb hangsúlyt adva alakították ki. Olyan „szakembereket” képeznek, akik nem programozó-matematikusok lesznek, hanem a vállalati informatikai rendszerek működtetésével, fejlesztésével foglalkoznak majd. Kifejtette, hogy a hagyományos BSc szakokhoz képest a BProf szakként szereplő új tanulmányi formához kevesebb matematikai elméleti alapozás szükséges, nagyobb hangsúlyt kap ugyanis a gyakorlati képzés, amelyet duális formában cégeknél biztosítanak. Ez az alapképzés nagyobb kedvet adhat a szakgimnáziumokban, informatikai szakos gimnáziumi osztályokban végzetteknek ahhoz, hogy rövidebb idő alatt piacképes diplomát szerezzenek. Az új alapszak azonban „nem zsákutcás képzés”, hiszen megfelelő kiegészítő modulokkal továbblépési lehetőséget is ad a hallgatóknak. A képzés tartalmát a műszaki egyetem és a PE közösen dolgozta ki.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a korábbi hét százalékról kilenc százalékra nőtt az informatikai képzésre jelentkező hallgató aránya. Azt várják, hogy ez az új alapszak további növekedést is lehetővé tesz, hiszen nagy a munkaerőpiaci kereslet, az elhelyezkedés tehát szinte biztos, vagyis ez a diploma „jó befektetés” az állam és a hallgatók számára is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megvan a titok nyítja: így csökkenthetik a vállalkozások 30 százalékkal a költségeiket

csü febr 1 , 2018
ShareTweetPinShareAz új digitális technológiák alkalmazása a vállalkozások számára akár 30 százalékos, fenntartható költségcsökkentést is hozhat, a rövid távú stratégiákat alkalmazó cégek közel kétharmada azonban még mérsékelt költségcsökkentési céljait sem tudta elérni a Deloitte globális felmérése szerint. A tanácsadó cég vizsgálatai szerint a vállalkozások 45 százaléka célzott meg kevesebb, mint tíz […]

És még ez is...