Három kategóriában adták át a Vodafone Digitális Díjat, a Vodafone alapítvány által meghirdetett, 15 millió forint összdíjazású pályázat nyerteseinek. A díjat idén digitális társadalom, digitális esélyegyenlőség, valamint környezetvédelem és fenntarthatóság kategóriákban adták át, ezen felül kiosztottak egy inkubációs különdíjat is. A digitális társadalom kategóriába olyan innovatív, digitális megoldásokkal lehetett jelentkezni, […]

Idén 152 kutató nyerte el 2022-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíját. Az MTA közleménye szerint a nyertes pályázatokról a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma a szakértői értékelések és a kollégiumok javaslatai alapján döntött. Az MTA által 1997-ben alapított Bolyai-ösztöndíj célja a tehetséges fiatal kutatók elismerése és […]

Európa egyik legnagyobb csomaglogisztikai hálózatának hazai cége, a DPD Hungary Kft. kibővítette együttműködését a 4iG tulajdonában lévő Invitech infokommunikációs vállalattal. Az új, három évre szóló megállapodás összértéke több mint 800 millió forint. A logisztika, ezen belül kiemelten a csomagszállítás is azon tevékenységi körök közé tartozik, amelyek esetében kiemelt szerep jut […]

Míg korábban a zsarolóvírus-fenyegetések általában elkerülték Oroszországot, a háború kitörése óta a kibertámadások legkedveltebb célpontja lett. A biztonságtechnikai szoftvereket fejlesztő szlovák ESET elemzése szerint a háború kezdete óta megnőtt az amatőr zsaroló- és adattörlőprogramok száma, amelyek készítői gyakran a harcoló felek egyike mellett foglalnak állást, és a támadásokat személyes bosszúként […]

A járvány után újabb lendületre kapott a pénzügyi szektor digitális átalakítása: a banki termékek egyre szélesebb köre elérhető digitális módon, és az ügyfelek több mint négyötöde használ már digitális banki csatornákat – ismertette Szombati Anikó. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a jegybank legfrissebb, 2022-es FinTech és digitalizációs jelentését […]

Bár az emberek 91 százaléka szereti, ha a márkák viccesek, és 72 százalékuk választana egy humoros márkát a konkurenciával szemben, az üzleti vezetők 95 százaléka tart a humor használatától az ügyfélkapcsolatokban egy felmérés szerint. Az Oracle Fusion Cloud Customer Experience és Gretchen Rubin bestseller író és podcaster új kutatása szerint az […]

Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói eltérő társas viselkedésű pókkolóniákat vizsgáltak az Andokban, hogy megértsék, mi alakítja a különböző viselkedésű fajok elterjedését. Eredményeik szerint egy adott élőhely ökológiai sajátosságai jelentős hatással lehetnek az ott élő fajok társas viselkedésére. Vásárhelyi Zsóka és Scheuring István, az ÖK Evolúciótudományi Intézetének munkatársai, valamint Leticia Avilés, […]

A Magyar Posta Zrt. és a Waberer’s csoport közös tulajdonú cég létrehozásának lehetőségét vizsgálja, amely az e-kereskedelemhez kapcsolódó teljes raktárlogisztikai folyamat kezelésével támogatná a webáruház-tulajdonosokat – jelentette be a két vállalat. A közlemény szerint a koronavírus-járvány miatt az online kiskereskedelem jelentős teret hódított, ezzel együtt az ügyfelek és vásárlók igényei […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eltávolíttatja a Facebookról, a YouTube-ról és a Vimeoról a Max-Immun Kft. hirdetéseit, miután a cég továbbra sem szüntette be a C-peptid termékek jogsértő reklámozását. A nemzeti versenyhatóság tavaly májusban állapította meg, hogy a gyógygomba-készítményeiről ismert Max-Immun Kft. valótlanul tulajdonított gyógyhatást – többek között koronavírus elleni hatásosságot […]

Az Oracle és a Vodafone stratégiai partnerséget jelentett be a Vodafone európai it-infrastruktúrájának modernizálása és a felhőre való átállás felgyorsítása érdekében – közölte az amerikai társaság. A több évre szóló megállapodás keretében a távközlési csoport számos rendszerét modernizálja és telepíti át az Oracle által menedzselt felhőrégióba, amely az Oracle összes […]