Öt év alatt közel 200 millió forint támogatás

huaweiA hazai felsőoktatás további jelentős támogatását jelentette be a Huawei Technologies Hungary, amely során a vállalat idén is meghirdeti a „Seeds for the future” elnevezésű nemzetközi gyakorlatorientált tehetséggondozó képzését, illetve tovább folyatja „A Holnap Innovatív Vezetői”  című egyetemi ösztöndíj programját. „A Huawei Technologies Hungary kettő évfordulót ünnepel 2015-ben: idén tízéves a Huawei Magyarországon és a vállalat 5 évvel ezelőtt hirdette meg először a hazai felsőoktatást támogató ösztöndíj programját” – mondta el Zheng Wei Feng, a vállalat vezérigazgatója a Budapesten tartott ösztöndíjátadó ünnepségen. Hozzátette, a Huawei termékeit és szolgáltatásait azóta már a hazai lakosság több mint fele használja. Intenzív üzleti tevékenységünk mellett különösen büszkék vagyunk arra is, hogy a Huawei az elmúlt öt év során mintegy kétszázmillió forintot fordított a magyarországi felsőoktatás támogatására, amely keretében 71 fiatal szakember továbbképzését támogatta. A vállalat további, közel ötven kiemelt távközlési vagy infokommunikációs mérnök tehetség támogatását tervezi a jövőben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Már háromszáz BKK jegy- és bérletkiadó automata üzemel

pén máj 1 , 2015
ShareTweetPinShareDabóczi Kálmán, a BKK Zrt. vezérigazgatója, Szeneczey Balázs, főpolgármester-helyettes, Németh Zoltán a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgató-helyettese valamint a MasterCard képviselőinek jelenlétében április 27-én átadta a háromszázadik új jegy- és bérletkiadó automatát, ezzel teljessé vált az éjjel-nappal működő készülékek száma Budapesten és agglomerációjában. Az automaták beszállítója a T-Systems. A BKK egy […]

És még ez is...