Orosz hackerek törtek be amerikai áramszolgáltatók rendszereibe

Orosz hackerek törtek be amerikai áramszolgáltatók számítógépes rendszereibe tavaly, akár áramszüneteket is okozhattak volna – jelentette a The Wall Street Journal című napilap az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) tisztviselőinek tájékoztatására hivatkozva.

A tájékoztatás szerint az orosz állami támogatású, homályos hátterű Dragonfly vagy Energetic Bear hackercsoport kiterjedt és hosszú távú kampánya során viszonylag egyszerűen tört be az áramszolgáltatók rendszereibe. A DHS szerint a hackerek az áramszolgáltatók értékesítő partnereit célozták meg először, jelszavakat és tanúsítványokat loptak el hagyományos adathalászati módszerekkel. Ezt követően hatoltak be az áramszolgáltatók rendszereibe, méghozzá úgy, hogy a belépésre jogosult feleknek álcázták magukat. A DHS megjegyezte: előfordulhat, hogy egyes cégek éppen ezért még észre sem vették, hogy valaki betört a rendszerükbe. A hackerek célja adatgyűjtés volt, például az üzemi hálózatok kialakításáról, illetve arról, hogy milyen eszközökkel vannak felszerelve, és miként irányítják őket.

A hackertámadások vizsgálói szerint egyelőre nem világos, hogy a behatolók egy nagyszabású támadást készítettek volna elő. Szakértők attól tartanak, hogy ilyen hozzáféréssel akár meg lehet változtatni egy kulcsfontosságú eszköz beállításait, aminek következtében a cég mérnökei tudtukon kívül olyan károkat okoznának saját rendszerükben, ami hosszas áramkimaradásokhoz is vezethet. A minisztérium egyébként már 2014 óta folyamatosan figyelmeztette a nagy energiaszolgáltató cégek biztonsági átvilágítással rendelkező – tehát titkosnak minősített információkhoz is hozzájutó – vezetőit, hogy orosz kibertámadásoknak lehetnek kitéve létfontosságú amerikai infrastruktúrák. A DHS tisztviselői figyelmeztettek: az orosz hackerkampány vélhetően nem ért véget, továbbra is folyamatban van.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Siemens az IP Systems hátán tört be az ukrán villamosenergia-piacra

vas júl 29 , 2018
A NAVITASoft Informatikai Kft., az IP Systems Zrt. partnere és a Siemens által alapított smart technologies Management-Beratungs und Beteiligungs gmbH szállítja az ukrán villamosenergia-hálózat kiegyensúlyozói, piacüzemeltető és elszámoló szoftver rendszerét az Ukrenergo számára – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a több mint kétmilliárd forint értékű, Világbank által finanszírozott alkalmazásfejlesztési […]
Füzi Ákos Egon, IP Systems, Navitasoft

És még ez is...