Örökbe fogadta az árva okostelefont, lopásért vonják felelősségre

rendorsegRövid idő alatt elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy dunaújvárosi szórakozóhelyen okostelefont lopott. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2015. június 28-án hajnalban egy dunaújvárosi vendéglátóegységből eltulajdonított egy okostelefont, amíg azt tulajdonosa felügyelet nélkül hagyta. A kiérkező rendőrök a sértett által adott személyleírás alapján a helyszín közelében azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akinek ruházatából előkerült a lopott készülék. A járőrök a helyi lakost a bejelentéstől számított fél órán belül elfogták és előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, majd lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 32 éves H. Gábor ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hivatalosan hatszázezer Linkedin tag van Magyarországon, pedig több

pén júl 10 , 2015
ShareTweetPinShareKevesebb, mint egy év alatt százezer új taggal hatszázezere nőtt a hazai Linkedin felhasználók száma. A Linkedin a világ legnagyobb szakmai, üzleti közösségi oldala, 350 millió felhasználója van. Magyarországon 2011-ben 150 ezer tagja volt a közösségi oldalnak, két évvel később a tagság megduplázódott. 2013 elejére a tagság elérte a 300 […]

És még ez is...