Öregszenek a spammerek

 

A teljes spam-mennyiség 2011 és 2012 között 18 százalékkal csökkent. A spammelők munkabeosztása egyre hagyományosabb, a hétvégi levélszemét mennyisége 25 százalékkal visszaesett. 2012-ben a legnagyobb mennyiségű levélszemetet jellemzően a hét elején küldték: a legszennyezettebbnek a keddi nap bizonyult az év során. Világméretekben a legnagyobb mennyiségű levélszemét Indiából származik; az Egyesült Államok a 2011. évi hatodik helyről 2012-ben a második helyre lépett elő. Az első öt között van még Korea, Kína és Vietnam. A leggyakrabban hamisított termékek a különböző vényköteles gyógyszerek és a luxusóra-márkák. A levélszemétküldők igyekeznek maximalizálni tevékenységük megtérülését, így szezonális, konkrét és rövid ideig tartó kampányokat hajtanak végre. Például az év elején és szeptember-december között, amikor a legtöbb munkahelyváltás történik, gyakori célpont a LinkedIn és az egyéb szakmai hálózatok. 2012. szeptember és november között, az Apple iPhone 5 megjelenéséhez időzítve a mobilszolgáltatók kerültek a spammelők figyelmének középpontjába — áll a Cisco nemrég közzé tett kutatásában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyar Telekom: az elkötelezett dolgozó a jó dolgozó

vas márc 31 , 2013
ShareTweetPinShare  „Az elköteleződés számos országban már makrogazdasági ügy” – hangzott el a Magyar Telekom által szervezett Mitől jó és vonzó a munkahely 2013 kerekasztal-beszélgetésen. „A nyugati országokban már a munkavállalók visszajelzéseit is feltüntetik az éves jelentésekben a vállalatok, hiszen az elkötelezett és cégükhöz lojális alkalmazottak jobban végzik a munkájukat” – […]

És még ez is...