Öreges dolog a tablet

tabletA Generali Biztosító 18-75 év közötti magyar lakosság körében végzett internetes kutatást a háztartásaikban megtalálható elektronikai eszközökről. A felmérésből kiderült, hogy az internetezők felének van okostelefonja, ugyanekkora az aránya a hordozható számítógépet használóknak, táblagéppel pedig a megkérdezettek 12 százaléka rendelkezik. Miközben okostelefonnal a húszas és a harmincas éveikben járók is rendelkeznek, a táblagép birtoklása inkább a harminc éven felüliek esetében jellemző. Laptopot leginkább a huszonévesek, a felsőfokú iskolai végzettségűek és a Budapesten élők használnak. A műszaki termékek, telekommunikációs eszközök, szórakoztatóelektronikai berendezések népszerűsége jó pár éve töretlen, értékesítésük, ha az utóbbi években csak kis mértékben ugyan, de növekedni tudott. 2013 második negyedévében például 14 százalékkal több ilyen készüléket vásároltak az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb növekedés a szórakoztatóelektronikai és a telekommunikációs piacon volt tapasztalható, de például a fotókészülékek értékesítése is tíz százalékkal magasabb volt. Általánosságban elmondható, hogy az év első kilenc hónapja adja a műszakicikk-forgalom 60-65 százalékát, míg az utolsó egy hónapban, azaz a karácsony előtti időszakban az éves összforgalom egynegyede is realizálódhat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A háztartások felében van csak internet

hét dec 16 , 2013
ShareTweetPinShareA Bellresearch 2012-es Magyar Infokommunikációs Jelentése megállapította, hogy már a háztartások 57 százalékában található számítógép, és 55 százalékban van internet kapcsolat. Ugyan még nem érték el a személyi számítógépek szintjét, de az elmúlt években hatalmas fejlődésen mentek át az okostelefonok és a táblagépek is. Az eNet 2013 őszi kutatása szerint […]
ZX-81

És még ez is...