Online sorozattal tér vissza a bezárt Néprajzi Múzeum

Kiállításai ugyan bezártak, alapítását azonban idén is megünnepli a Néprajzi Múzeum egy olyan online sorozat indításával, amelyek az egyes gyűjtemények kulisszatitkait, a költözés fázisait és a hónap műtárgyát dolgozzák fel.

A hagyomány szerint az intézmény március elején idézi fel Xántus János 1872. március 5-i igazgatóőrré való kinevezését. Xántus ázsiai expedíciója során gyűjtött hatalmas állattani anyagból, valamint 2500 darabos, párját ritkító borneói etnológiai gyűjteményéből hozta létre a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályát, amellyel lefektette a későbbi Néprajzi Múzeum alapjait – idézi fel az intézmény közleménye. A hónap műtárgya sorozat a virtuális térben is jelentkezik a múzeum honlapján egy-egy exkluzív tárgyat mutatva be, de emellett hétfőtől megnyílnak a múzeum virtuális kiállításai, és Bartók néprajzi gyűjtéseitől a magyar vidéki zsidóság kultúrájáig havi rendszerességgel ismerhetik meg az érdeklődők a digitalizált anyagokat.

A költözés kulisszatitkairól is rendszeresen hírt adnak a muzeológus szakemberek és a tervek szerint képekkel, kisfilmekkel illusztrálják a nagyszabású munkálatok kihívásait. A Megvagyunk – műtárgyak régen és ma című sorozatban összehasonlíthatók lesznek a múzeum városligeti Iparcsarnok-beli kiállításainak századelős, archív képeken szereplő tárgyai mai valójukkal, de rendszeresen jelentkezik majd a múzeum és a gyűjtemények történetéből felidézett egy-egy különleges, érdekes történet is. A rendszeresen megjelenő szakmai anyagokat a múzeum honlapján és Facebook-oldalán lehet megtekinteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Facebook szerint pornográf az ősi Vénusz-szobor

csü márc 8 , 2018
Cenzúrázta a Facebook a világ egyik legősibb Vénusz-szobrát, mert pornográfnak találta azt. A mintegy harmincezer éves Willendorfi Vénusz a bécsi Természettudományi Múzeum gyűjteményének ékköve. A szobrot, amelyre 1908-ban bukkantak Wachau térségében, a nőiesség és a termékenység egyfajta ikonjának tartják művészettörténészek. A szoborról készült fotót az olasz művészetpártoló Laura Ghianda posztolta […]

És még ez is...