Oktatás: az IVSZ kongatja a vészharangot

iskolai osztály - naplóSzemléletváltásra van szükség a közoktatásban a digitális készségek kialakítása érdekében, mert a munkaerőpiacon elvárt digitális írástudási készségre a jelenlegi oktatási szemlélettel nem lehet felkészülni — jelentette ki Horváth Ádám 

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) oktatási szakértője előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy 2000 óta folyamatosan csökken a felsőoktatásban az informatika szakra jelentkezők száma. Véleménye szerint ennek legfőbb oka az, hogy a magyar informatika oktatásban még mindig háttérbe szorulnak a programozási ismeretek és az it-eszközök használata, és inkább a számítástechnikai alapokra, a történeti háttérre helyezik a hangsúlyt. A  szakértő kifejtette, hogy az általános és középiskolákban azért lenne fontos megalapozni a digitális készségeket, az algoritmikus gondolkodást, hogy a diákokból olyan szakemberek váljanak, akár agrár területen, vagy orvosok, vagy irodalom történészek, akik értik és használni is tudják az informatikai eszközöket.

Példaként említette Nagy-Britanniát, ahol a diákok 2014-óta már a középiskolában tanulnak programozást és fejleszteniük kell legalább egy mobil alkalmazást is. A programozás kapcsán azt is megjegyezte, hogy az Európai Unió 22 országából 20-ban már tantárgyként tanítják. Horváth emlékeztetett rá, hogy a legutóbbi Pisa felmérés szerint Magyarországon a 15 évesek 60 százaléka digitálisan írástudatlan.

(Az IVSZ szakértőjének minden szavával egyet lehet érteni. Ami érdekes, hogy néhány hete egyre-másra jelennek meg a szövetség e témába vágó közleményei. Februárig, amíg kaptuk a szövetség közleményeit, azok kivétel nélkül a felsőoktatás problémáival foglalkoztak az oktatás területéről. A -szerk- megj.)


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Prezi alapítói a legjobb ötven között

sze jún 24 , 2015
A Prezi alapítói, Árvai Péter, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám bekerültek a Financial Times legjobb ötven technológiai vállalkozója közé – közölte a Prezi az MTI-vel. Az angol üzleti lap idén júniusban a Founders Forummal közösen indított versenyt, hogy összegyűjtsék Európa legjobb ötven technológiai vállalkozóját. A listára olyan vállalkozók kerülhettek fel, akik Európából […]
Árvai Péter

És még ez is...