Okostelefonnal kecsegtet a PM

A pénzügyi tudatosság áll a ma induló, szórakoztató és informatív, diákoknak szóló háromfordulós vetélkedő középpontjában, amelynek legjobbjai okostelefont nyerhetnek – nyilatkozta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára. A március 1-jén induló teszt célja a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztése, az alapfogalmak megértetése és a felelős gondolkodás kialakítása – tette hozzá az államtitkár. A PM, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a DUE Diákújságírók Egyesülete által kiírt vetélkedősorozat alkalmat ad az eddigi ismeretek felmérésére és a tudás bővítésére is. A pénzügyi alapfogalmak mellett vállalkozói és befektetői ismeretekre is szert tehetnek a tesztet kitöltő fiatalok. A három fordulóból álló játék első szakasza interneten zajlik, a legjobb eredményt elérők a további fordulókba is meghívást kapnak.

A tesztet bárki kitöltheti, de a nyereményjátékban csak a 14-20 éves kor közötti diákok vehetnék részt. Az online teszt számítógépen és okostelefonon is kitölthető. A középdöntőbe jutó játékosok közül 12-en juthatnak a döntőbe, ahol élő kvíz során derül ki, hogy ki lesz a legjobb. Az online kitöltésre május 19-éig van lehetőség, a középdöntő és a döntő június 6-án lesz a Pénzügyminisztériumban. A vetélkedőt a február 25. és március 1. között zajló Pénz7 keretében indítják útjára. Az idei Pénz7-hez több mint 1200 iskola csatlakozott, kétszázezer tanuló vesz részt az eseményeken, tanórákon, a programba hétszáz pénzügyi és vállalkozói önkéntes kapcsolódott be.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.