Okostelefon időseknek és gyengénlátóknak

Evolveo-Easyphone-D2Új, androidos okostelefont mutatott be a cseh EVOLVEO, amelyet kifejezetten időseknek és gyengénlátóknak fejlesztettek ki, így ennek megfelelően nagy gombok, széles látószög és könnyű kezelhetőség jellemzi a készüléket, amely akár két SIM kártyával is használható. Az új telefon azoknak ajánlott leginkább, akik bár szeretnének okostelefont használni, mégis úgy érzik, hogy ezek a készülékek túl bonyolultak számukra. Az EasyPhone D2 grafikus felületét gyengénlátók és idősek közreműködésével fejlesztették ki annak érdekében, hogy a kezelőfelülete könnyen kezelhető és minél jobban átlátható legyen. Az egyszerűség jegyében a főképernyőn csak a legszükségesebb ikonok kaptak helyet, a szokásosnál nagyobb méretben, így a felhasználóknak nem kell aggódniuk azért, hogy tévedésből egy nem megfelelő funkciót indítanak el. A felületen könnyen előhívható a hívástörténet, jól olvashatók szöveges üzenetek, valamint kényelmesen ellenőrizhető a telefon alapvető állapota, mint például a térerő és a töltöttség.

A telefon hátsó oldalán helyet kapott egy vészjelző (SOS) gomb is, amelynek a megnyomása esetén a telefon automatikusan felhívja az előre beállított számokat és segélykérő üzeneteket is küld. A készülék töltőállvánnyal együtt kapható, ezzel is egyszerűsítve a használatot és töltést. Az új Easyphone-ra az Android 4.4 Kit Kat operációs rendszert telepítették. A telefon Big Launcher funkciója lehetővé teszi, hogy az egyszerűsített felületről a felhasználók átváltsanak a klasszikus androidos környezetre. A telefont kétmagos, egyenként 1,3 GHz processzorral látták el. A nagy felbontású, széles látószöget biztosító 4.0”-es IPS kijelző lehetővé teszi fotók vagy HD felbontású filmek megtekintését illetve az interneten történő könnyed böngészést. A Dual SIM funkciónak köszönhetően két SIM kártyával is használhatjuk a telefont, akár úgy, hogy mindkét SIM aktív, de az egyik ki is kapcsolható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szenzorokon, szoftvereken és szolgáltatásokon alapul a jövő autója

csü szept 3 , 2015
A Bosch szerint az autók néhány éven belül a felhajtótól a lehajtóig önjáróak lesznek az autópályákon, a közlekedési, valamint a forgalmi adatok gyors átvitelével pedig lehetővé válik, hogy a hálózatba kapcsolt járművek előre tudják, mi történik a következő néhány sarokkal arrébb. Ezek az információk a jármű biztonságát is növelik: ha […]
Google autó

És még ez is...