Obamának kezd leesni a tantusz

tantuszBarack Obama a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva elismerte, hogy a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lelepleződött titkos és kiterjedt adatgyűjtési gyakorlata megrendítette az amerikaiak és a szövetségesek bizalmát, amelyet nehéz lesz visszaszerezni. „Időbe fog telni a bizalom visszaszerzése. Munkába fog telni, részben azért, mert a technika olyan sebes ütemben haladt előre, hogy a szükséges vitákat nem folytattuk le elég gyorsan” – mondta az amerikai elnök. Obama védelmébe vette James Clappert, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatóját, aki egy tavalyi kongresszusi meghallgatásán nem volt őszinte (lásd keretes) a tömeges megfigyeléssel kapcsolatban. „Úgy gondolom, hogy Jim Clappernek el kellene ismernie, mint ahogy el is ismerte, hogy óvatosabbnak kellett volna lennie abban, ahogy válaszolt” – mondta.

A 16 hírszerző szerv munkáját koordináló Clapper a tavaly március 12-én tett tanúvallomásában tagadta, hogy az NSA amerikaiak százmillióira vonatkozó adatokat gyűjt. Ezt három hónappal később ugyan „téves”, de a „legkevésbé valótlan” válasznak minősítette, ám republikánus honatyák egy csoportja szerint ennek ellenére eskü alatt hazudott a kongresszusnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Csak három felsőkategóriás tablet népszerű

szo febr 1 , 2014
A táblagép-penetráció dinamikus növekedést mutat: a 2012-re egy százalékról öt százalékosra nőtt az eszközzel rendelkezők aránya, tavaly pedig megháromszorozódott, és év végére elérte a 17 százalékot. A tabletek iránti kereslet növekedését a Depo.hu ár-összehasonlító oldal adatai tovább árnyalják – áll a KutatóCentrum felmérésében. „2013-ban duplájára nőtt az oldalunkon a táblagépekre […]

És még ez is...