Obama elrendelte a hackertámadásokk szankcionálását

ObamaElső ízben hozott szerdán olyan rendeletet amerikai elnök, amely lehetővé teszi amerikai célpontok ellen kibernetikai támadásokat végrehajtó és a kibertérben kémkedő külföldi személyek és intézmények amerikai szankcionálását. „A kibernetikai fenyegetések súlyos gazdasági és nemzetbiztonsági kihívást jelentenek az Egyesült Államok számára” – állt a Barack Obama által kiadott közleményben. „Alkalmazni szándékozom hivatalom és a kormány jogköreit, beleértve a diplomáciai és kereskedelempolitikai eszközöket, a bűnüldözési mechanizmusokat a rosszhiszemű kibernetikai szereplők által jelentett fenyegetés elhárítására” – tette hozzá.

A rendelet felhatalmazta az amerikai pénzügyminisztériumot, hogy befagyassza azok kintlévőségeit és megtiltsa az amerikai bankrendszer igénybevételét azok számára, akik olyan rosszhiszemű kibernetikai tevékenységet folytatnak, amelynek célja, hogy „jelentős kárt okozzanak” a kulcsfontosságú infrastruktúrákban és komputerrendszerekben, vagy veszélyeztessék azokat. A büntetés olyanokkal szemben is alkalmazható, akik üzleti titkok vagy egyéb kényes információk ellopására törekednek. A rendeletet az követően hozta meg az elnök, hogy – feltételezések szerint – Észak-Korea kibernetikai támadást hajtott végre a Sony Pictures ellen. Korábban olyan amerikai cégek váltak hackerek célpontjává, mint a Target és a Home Depot áruházlánc, valamint a J.P. Morgan Chase & Co. bank.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Vodafone átalakította a Red csomagokat

csü ápr 2 , 2015
ShareTweetPinShareÁprilis 1-től a Vodafone Magyarország átalakította a lakossági és üzleti Red csomagjait – jelentette be Diego Massidda, vezérigazgató. Újdonság a két gigabájtos adatkerettel megvásárolható Red Medium EU csomag, amely tovább szélesíti a lakossági Red palettát. A Red Extra EU csomagba csomagolt értékek listája is tovább bővült a Red Mozival és az […]
Hold, felhő

És még ez is...