Nyolc százalékkal csökken az idén a táblagépek világpiaci forgalma

laptop-tabletNyolc százalékkal csökken az idén a táblagépek világpiaci forgalma, a kereslet pedig a jövőben a billentyűzetes, üzleti célú és nagyobb méretű készülékek felé tolódik el – közölte kedden az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat. Az IDC becslése szerint az idén a 2014-eshez képest 8,1 százalékkal 211,3 millióra csökken a táblagépek világpiaci értékesítése. Az összességében csökkenő táblagép forgalmon belül a piac legmeghatározóbb jellemzője a leválasztható billentyűzetes modellek, illetve általában is az üzleti célú modellek részarányának a növekedése. Az IDC várakozásai szerint a leválasztható billentyűzetes táblagépek forgalma jövőre 75 százalékkal növekszik majd az ideihez képest.

A billentyűzetes táblagépek népszerűségének növekedése két további piaci trendet is megalapoz – emelte ki Jitesh Ubrani, az IDC elemzője. Egyrészt ennek köszönhető a Windows operációs rendszer részarányának a növekedése a teljes forgalomban, másrészt az Apple iPad termékcsalád sorsában bekövetkezett fordulat is. „Véleményünk szerint az Apple kizárólag a főként üzleti és professzionális felhasználóknak szánt iPad Pro bemutatásának köszönheti, hogy az elkövetkező években növelni tudja részesedését a táblagépek piacán” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Windows operációs rendszeren futó készülékek viszont 2019-ig megduplázzák részesedésüket a világpiaci forgalomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Google: bál van az Operaházban... és a Zeneakadémán is

sze dec 2 , 2015
ShareTweetPinShareA Magyar Állami Operaház és a Zeneakadémia is szélesre tárja kapuit az érdeklődők előtt a Google kedden megnyílt legújabb online tárlatában. Az online kiállítás segítségével bárki kiállhat a világot jelentő deszkára és a művészek szemével nézhet körül többek között a Carnegie Hall színpadán és bepillanthat a Zeneakadémia vagy a Magyar […]

És még ez is...