Nyakunkon a Startup Safari

Negyedik alkalommal rendezik meg idén a Startup Safari fesztivált Budapesten, a régió legnagyobb startup fesztiválját április 17. és 19. között – közölték a szervezők. A Startup Safari Budapest több mint háromszáz programmal várja a látogatókat, száz helyszínen mintegy ötezer résztvevővel. Az érdeklődők helyszínről helyszínre vándorolva ismerkedhetnek meg a számukra érdekes cégekkel, szakmákkal, elsősorban az infokommunikációs szektor, a kreatívipar, a startup-kultúra, valamint az ezek köré csoportosuló üzleti szolgáltatások és társadalmi ügyek területéről. A korábbi évekhez hasonlóan, idén is tematikus útvonalak segítik a tájékozódást, a főbb témák között megtalálható az oktatás jövője, a lifestyle, a design, a technológia és gasztronómia közötti kapcsolat, a mesterséges intelligencia, az ipar 4.0, a digitális marketing, a termékfejlesztés vagy éppen az automatizáció.

A tájékoztatás szerint az első Safarit 2012-ben Berlinben rendezték, Németországban több helyen is volt már, világszerte 25 városban, így például Rómát, Rigát vagy Sao Paulót. Ugyanakkor a legnagyobbra éppen Budapesten nőtt. A Safarin nemcsak munkalehetőségek sora nyílik meg a karrierválasztás előtt állók számára, hanem három nap alatt számos értékes kapcsolatra tehetnek szert: a fesztiválra alapítók, szabadúszók, befektetők, vagy éppen a tudományos élet képviselői is kilátogatnak, és nemzetközileg ismert szakemberek is érkeznek Budapestre. A részt vevő cégek saját székhelyükön mutatják be működésüket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tovább lassult az online kiskereskedelem növekedése

hét márc 18 , 2019
A hazai online kiskereskedelem forgalma 17 százalékkal nőtt tavaly az előző évihez képest, elérte a nettó 425 milliárd forintot. A 3,2 millió aktív online vásárló többet költött termékekre, tavaly az átlagos vásárlási érték meghaladta a nettó 11 ezer forintot az előző évi tízezer forint után. Rossz hír, hogy a növekedés […]
e-kereskedelem, drón

És még ez is...