Nyakunkon A jövő utcája kiállítás

Robotokkal, önvezető és önparkoló autóval, okos szemüvegekkel és távvezérlésű okosotthonok modelljeivel várja a közönséget április 22. és 23. között a budapesti Madách téren A jövő utcája elnevezésű kiállítás.

Az IBM Budapest Lab és a Prezi az idei Craft szoftverfejlesztői konferencia égisze alatt szervezi meg az ingyenes kiállítást a fővárosban a technológiai újdonságok iránt érdeklődő közönség számára. A bemutatón szó lesz például arról, hogyan változtatják meg az emberek életét a következő évek fejlesztései, valamint hogy melyek lesznek a közeljövő áttörő innovációi – olvasható a szervezők közleményében. A rendezvény célja, hogy a régió legnagyobb szoftverfejlesztői konferenciájának témáit közelebb hozza a laikus, de a technológiai újítások iránt érdeklődő közönséghez.

Az eseményre látogatók megismerkedhetnek azokkal a termékekkel és megoldásokkal, amelyeken ma a legnagyobb technológiai cégek szakemberei dolgoznak, és amelyek a jövőben a mindennapok meghatározó részévé válhatnak. A szervező vállalatok arra is kíváncsiak, hogy a következő generáció hogyan látja a jövőt a tudomány és technológia szemszögéből, ezért rajzpályázatot hirdetnek 6 és 18 év közötti fiataloknak, akik értékes nyereményekre pályázhatnak a jövőt megjelenítő, kézzel vagy számítógéppel rajzolt műveikkel. A pályázatokat április 20-án 16 óráig várják a [email protected] címre.

A bemutató az idei, április 25. és 28. között rendezett CRAFT Software konferencia kísérőeseménye. A konferencia a közép-európai régió legnagyobb szoftverfejlesztői találkozója, amelyre idén is több mint kétezer résztvevőt várnak mintegy negyven országból a szervezők. Az eseményen többek között olyan szaktekintélyek adnak elő, mint Joseph Pelrine, aki az elmúlt húsz évben a világ legnagyobb vállalatait segítette szoftverfolyamataik hatékonyabbá tételében, vagy Dan North, aki a viselkedésvezérelt fejlesztés értelmi szerzője, továbbá Randy Shoup, aki több mint 25 éves iparági tapasztalattal rendelkezik és startup cégektől kezdve olyan óriásvállalatok működését támogatta pályafutása során, mint az eBay vagy a Google.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

DSLR: piacon a Nikon D7500

ked ápr 18 , 2017
A Nikon bejelentette a D7500 fényképezőgép forgalomba hozatalát, amelyet a fényképészek kreatív lehetőségeinek kibővítésére terveztek, a fényképészet iránti szenvedélyük megéléséhez. A nagy teljesítményű, gyors, könnyen csatlakoztatható D7500 ugyanazt a képminőséget biztosítja, mint a D500 – a Nikon DX-formátumú DSLR-csúcsmodellje –, és olyan teljesítményt, amely a legnagyobb kihívást jelentő feltételek között […]

És még ez is...