NMHH: egymilliós büntetés a NetLocknak

forintA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a NetLock Informatikai és Hálózatbiztonsági Szolgáltató Kft. ellen hivatalból indított felügyeleti eljárásában megállapította, hogy a társaság megsértette azt a kötelezettségét, hogy a működésével kapcsolatos, a hatósági nyilvántartásban szereplő adatainak változását – harminc nappal a változás előtt – be kell jelentenie, ezért az elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatások nyújtására vonatkozó szabályok megsértése miatt egymillió forint bírsággal sújtja.

Az NMHH tavaly év végén rendelte el a NetLock új tanúsítvány kibocsátási tevékenységének felfüggesztését az elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatásokra a felelősségbiztosítási követelmények teljesítésének igazolásáig. Bár a NetLock ez után úgy nyilatkozott, hogy 2014. január 1-től új felelősségbiztosítási szerződést kötött, ám az NMHH szerint ez után sem nyújtott be semmilyen, a felelősségbiztosítással kapcsolatos iratot, így annak jogszabályi megfelelősége nem volt megállapítható.

Az újabb ellenőrzések során a hatóság megállapította, hogy a NetLock 2014. március 11 és 23. között a jogszabályoknak meg nem felelő tanúsítványokat bocsátott ki. Ezeket március 27-ig visszavonta, és a szerződött ügyfeleit és az érintett feleket tájékoztatta a tanúsítványok érvénytelenségéről, és kártalanította is az érintetteket.

Az NMHH különösen súlyosnak ítélte meg, hogy a NetLock nem tett eleget a hatóság intézkedésének, mert a hivatal eddigi több mint tíz éves gyakorlatában hasonlóan rendkívüli esetre csak egyszer került sor. A fentieken túl a jogsértés súlyának értékelésénél a hatóság azt is figyelembe vette, hogy a Szolgáltató a hivatal intézkedésének mintegy 13 napon keresztül nem tett eleget, és ezen időszak alatt százas nagyságrendben bocsátott ki új tanúsítványokat, amelyek felhasználásával létrehozott elektronikus aláírások érvénytelen voltak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A gazdaságot fehérítené az NGM számlarendelete

hét júl 7 , 2014
A gazdaságot fehérítené a Nemzetgazdasági Minisztérium új rendelete, amely a számlázó programok iránt támasztott követelményeket és a számlák formai ismérveit foglalja egyértelmű jogszabályba. E rendelet megalkotását a pénztárgépekkel és taxaméterekkel szemben támasztott új követelmények és informatikai lehetőségek együtt tették időszerűvé — áll a minisztérium rendeletében. A rendelettel megnyílt a lehetőség […]

És még ez is...