NMHH: bő ötvenmilliós bírság a Magyar Telekomnak

A Magyar Telekom analógról digitális technológiára váltotta helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatását idén áprilisban, az előfizetők tájékoztatásában azonban jogsértéseket állapított meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amiért 51,5 millió forintra bírságolta a szolgáltatót és annak vezérigazgatóját. Az NMHH tájékoztatása szerint a cég a technológiaváltáskor az előfizetők tájékoztatása során – egyebek közt – nem tartotta be az értesítési időkre vonatkozó szabályokat, és a határozott időre kötött szerződéseket egyoldalúan módosította. Az átállás során a magyar Telekom 8698 előfizetőnek küldött ki szerződésfelmondó levelet rögzített felmondási idővel. A felmondásra minimum 60 napos határidőt kellett volna biztosítania, ami az NMHH vizsgálata szerint az előfizetők nagy részénél nem teljesült.

Az eljárás ugyancsak feltárta, hogy a szolgáltató azoknál az előfizetőknél, akiknél azt a körülmények lehetővé tették, az analóg kábeltelevízió szolgáltatás helyett digitális kábeltelevízió szolgáltatásra váltott, ez a technológiaváltás pedig előfizetői szerződések módosításával járt, összesen 5496 esetben. A szolgáltató ugyanakkor sem a harmincnapos értesítési határidőt, sem pedig az értesítés kötelező tartalmi elemeire vonatkozó jogszabályi előírásokat nem tartotta be. A csomagba foglalt szolgáltatásoknál és a hűségidős szerződéseknél a kábeltelevízió szolgáltatás felmondása a megmaradó szolgáltatások alapvető szerződéses feltételeit és díjait is érintette az előfizetők kedvezményeinek csökkenésével, ami tehát díjemelést eredményezett. Határozott idejű előfizetői szerződést a törvény szerint a szolgáltató csak akkor módosíthatna egyoldalúan, ha a módosításra jogszabályváltozás vagy hatósági döntés kötelezi, esetleg az előfizető számára előnyös lenne. A hatóság azonban megállapította, hogy a Magyar Telekom jogsértően módosította az érintett előfizetői szerződéseket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyar Telekom: magyarázom a bizonyítványom

vas dec 23 , 2018
A Magyar Telekom azt közölte, hogy vizsgálja az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) határozatát és megfontolja a határozattal szembeni fellebbezést. Reagálásában a cég kifejtette: a Magyar Telekom az ügyfelek érdekében korszerűsítette hálózatát, és az analóg kábeltelevíziós szolgáltatás helyett korszerű IPTV szolgáltatást vezetett be, ami – ahogy azt az NMHH […]

És még ez is...