Nincs kegyelem Snowdennek

snowdenA szabad internet jövőjét veszélyeztetik Edward Snowden kiszivárogtatásai az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt igazgatója szerint, aki a Der Spiegel című német hetilapnak adott interjúban bocsánatot kért Németországtól az adatgyűjtő programok lelepleződésének következményei miatt. Michael Hayden a Der Spiegel vasárnapi számában megjelent interjúban azt fejtegette, hogy az internet „az emberek, a gondolatok és a kereskedelem szabadságát szolgálja”, és vannak országok, amelyek ezt az egész világon használt, de amerikai eredetű és amerikai technológiával működő fejlesztést a jelenlegi formájában elutasítják. Ilyen ország például Oroszország, Kína, Irán és Szaúd-Arábia. Ezek az államok az NSA-tól Snowden révén kiszivárgott dokumentumokra hivatkozva azt állítják, hogy az c „csak azért akar univerzális hálózatot, mert segíti a kémkedésben”, ez a hozzáállás pedig elindíthat egy folyamatot, amely súlyosan veszélyezteti az internetet „abban a szabad formájában, ahogyan megismertük”. Arra a kérdésre, hogy Snowden megérdemelné-e  az elnöki kegyelmet, hangsúlyozta, hogy erről szó sem lehet, mert Snowden követte el a legsúlyosabb államtitoksértést az Egyesült Államok történetében, és az amnesztia vagy kegyelem csak azt üzenné „a következő Snowdennek”, hogy elkerülheti a büntetést, ha „elég sok anyagot ellop”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Creditech: önbizalomban nincs hiány

csü ápr 17 , 2014
Olcsóság, rugalmasság, hatékonyság és gyorsaság: ezek a kulcsszavai a Creditech Magyarország Kft. vezetőinek. „Az e-számla inkább nagyvállalati környezetben teljesít jól, mi pedig a kisebb cégekkel szeretünk foglalkozni, nekik készítjük a termékeinket, velük tudunk azonosulni. Reméljük hamarosan evangelizáljuk a számlatömböt, illetve elavult számlázóprogramokat használókat az egész országban. A Számlanyilvántartó már most […]

És még ez is...