NFM: az idén is kiemelten ellenőrzi az internetes kereskedelmet a fogyasztóvédelem

A hagyományos fogyasztóvédelmi ügyek, a jótállás és szavatosság mellett idén is a webáruházak, valamint a termékbemutatók ellenőrzése lesz a fogyasztóvédelem legjelentősebb feladata – mondta Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára. Hangsúlyozta, hogy a kifogásolhatóan működő webáruházakat először nem bírságolják meg, csupán figyelmeztetik, többségük pedig igyekszik rendezni a problémákat. Hozzátette, az internetes kereskedelmi vállalkozások ellenőrzését kibővítik, így a tavalyi csaknem nyolcszáznál is több vizsgálatra lehet számítani idén.

Keszthelyi kiemelte a termékbiztonság jelentőségét: a veszélyes áruk – játékok, tanszerek, sporteszközök – kiszűrése a családok védelmét szolgálja, az idősek érdekeit pedig a termékbemutatók ellenőrzésével védi a fogyasztóvédelem. A termékbemutatókhoz köthető bejelentések száma jelentősen visszaesett tavaly, amit a helyettes államtitkár szerint többek között a jogszabályi háttér változásának és a rendőrség segítségének köszönhető. Hangsúlyozta azt is, hogy a fogyasztóvédelmi ügyeket már járási szinten is fogadják, így a vásárlók egyszerűbben és gyorsabban kérhetnek segítséget.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Karperecbotrány az Amazonnál

ked febr 6 , 2018
Az olasz politika és a szakszervezetek is nemet mondtak az elektronikus karperec használatára az Amazon olaszországi dolgozóin. Az olasz kormány és szakszervezetek tiltakozásához vezetett az Amazon e-kereskedelmi vállalat terve, miszerint az olaszországi elosztó központ dolgozóinak elektronikus karpereccel kell munkájukat végezni. Giuliano Poletti olasz munkaügyi miniszter azonnali találkozón egyeztetett a Roy […]
Amazon

És még ez is...