Nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló képeket tárolt gyerekről a gépén: egy év börtönbüntetést kapott

Egy év börtönre ítélt a Debreceni Járásbíróság első fokon egy férfit, aki a számítógépén gyermekpornográfiát ábrázoló képeket tárolt. A vádlott számítógépét lefoglalták és elkobozták a merevlemezt – közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője.

Dobó Dénes közölte: a férfi a bíróság előkészítő ülésén beismerő vallomást tett, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott. A vádlott 18 évesnél fiatalabbakról készült pornográf képek letöltésével és tárolásával követte el a tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntettét. A tényállás szerint a debreceni férfi 2016 októberétől 2018. április 25-éig otthonában az internetről rendszeresen töltött le gyermekről készült olyan képeket, amelyek a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolták. A 39 éves vádlott 952 ilyen képet töltött le számítógépének merevlemezére és mentett el, de mással nem osztotta meg őket. A férfi számítógépén csaknem négyezer olyan fényképfelvétel is volt, amely a gyermekeket erotikus jelleggel, bár nem súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolta, ugyanakkor szexuális kizsákmányolásuk során készült. Fejes Sándor bíró az ítélet indoklásában elmondta, hogy a büntetett előéletű vádlott által elkövetett bűncselekmény társadalomra veszélyessége magas, és a képek nagy mennyiségét szintén súlyosító körülményként értékelte. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe a férfi beismerő vallomását, valamint azt, hogy gondozásra szoruló nagykorú hozzátartozója van. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt kért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Gépi tanulási algoritmusokkal automatizálják a támadásaikat a kiberbűnözők

vas jan 19 , 2020
ShareTweetPinShareA kis- és középvállalatok jelentik a legnagyobb rizikót az it-biztonság terén, így nem meglepő, hogy a számítógépes bűnözők is egyre inkább őket támadják, nem utolsósorban azért, hogy rajtuk keresztül eljussanak a nagyobb vállalatokig. Eddy Willems, a G DATA biztonsági szakértője szerint 2020-ban új fenyegetést jelent, hogy a bűnözők gépi tanulási algoritmusokkal […]

És még ez is...