Németország bünteti a Facebookot

Kétmillió eurós (mintegy 645 millió forint) bírságot szabott ki a német Igazságügyi Hivatal (BfJ) a Facebookra, mert az internetes vállalat nem nyújtott teljes képet arról, hogy mennyi bejelentés érkezik a céghez jogsértő, gyűlöletkeltő tartalmakról, és ezzel hamis látszatot keltett magáról – értesült a ZDF német közszolgálati televízió. A hatóságok szerint az internetes óriásvállalat megszegte azt a törvényt, amely tavaly január óta előírja, hogy az online vállalatok fél évente jelentést tegyenek közzé arról, hogy mennyi jogsértő tartalmat regisztrálnak. A Facebook a BfJ szerint csak az illegális tartalmak töredékéről adott számot. A hatóságok azt is felróják a közösségi oldalt üzemeltető amerikai cégnek, hogy az oldalon két jelentési lehetőség létezik az illegális, gyűlöletkeltő tartalmak jelentésére.

Az egyik, könnyen megtalálható pusztán a cég számára jelöli meg a kifogásolt bejegyzést, de a törvény által megkövetelt bejelentőlap nehezen található meg a Facebookon. A BfJ emiatt arra következtet, hogy a bejelentett jogsértések száma is elmarad a valóstól. A hatóság hangsúlyozza, hogy a jogsértő, gyűlöletkeltő tartalmak bejelentésére szolgáló eszköznek áttekinthetőnek és egyértelműnek kell lennie. A BfJ azt is sérelmezi, hogy nem világos, hogy a bejelentett tartalmakat a felhasználók jelzései alapján hogyan kezelik, mi alapján dől el, hogy egy bejegyzést végül töröl-e a közösségi oldal. Az ARD német közszolgálati csatorna külön kiemeli, hogy míg a Youtube 215 ezer, a Twitter 260 ezer bejelentésről számolt be, a Facebook mindössze 1704-ről.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

NMHH: még 12 év az Antenna Hungáriának

csü júl 11 , 2019
ShareTweetPinShareAz Antenna Hungária marad az országos földfelszíni digitális televízió-műsorszóró hálózatok üzemeltetője, a szolgáltató és a hírközlési hatóság a hatósági szerződést szeptemberben írhatja alá – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A tájékoztatás szerint a tartalmi vizsgálat – és az annak részét képező hiánypótlási szakasz – után július 8-án […]
televízió

És még ez is...