Nem volt meglepetés: megvannak az idei Dr. Magyari Endre-díjasok

Dr. Magyari EndreKaras Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke megnevezte az idei Dr. Magyari Endre-díjasokat is. A díjjat Czuczy András, az NMHH frekvenciaengedélyezési osztályának vezetője és Schmideg Iván, a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Infokommunikációs szakértői bizottságának tagja kapta meg idén. A NMHH elnöke a hírközlési piac fejlődéséért végzett kiemelkedő munka elismerésére 2015-ben alapította a Dr. Magyari Endre-díjat, amelyet minden évben a távközlési világnap alkalmából ad át a kitüntetettnek. A díj névadója az 1900 és 1968 között élt Magyari Endre, a magyar rádiózás egyik elindítója, aki elsőként tervezett nagy teljesítményű rádiótelefon-adót, és nevéhez kötődik a „híradástechnika” szó meghonosítása is.

Czuczy, az NMHH frekvenciaengedélyezési osztályának vezetője, már az NMHH Magyar Postából kivált jogelődjének megalakításában is részt vett. Több évtizedes kiemelkedő munkáját a hírközlési szakmán túl a Sziget, a Balaton Sound, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) világbajnoksága vagy a Forma1 szervezői is megismerhették, akik a tömegrendezvények lebonyolításához nélkülözhetetlen frekvenciák biztosításában számíthattak rá. Nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő pályája a szakemberek új nemzedékének is inspiráló példa – áll a közleményben.

Schmideg, korábban a Hírközlési Felügyelet nemzetközi osztályvezetőjeként a társhatósággal és az uniós szervezetekkel való kapcsolattartásban végzett jelentős munkát. Nyugdíjazása után külső tanácsadóként az NMHH-t és jogelődjét segítette szakértelmével a roamingszabályozásban és a digitális átállásban. Jelenleg a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Infokommunikációs szakértői bizottságának aktív tagja. Mint írják, a 65 éves pályafutása nem csak hosszát, de tartalmát és minőségét tekintve is példaként állhat a leendő és jelenlegi szakemberek előtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Romániában a vezetékes internetkapcsolatok háromnegyede képes nagy sebességű adatátvitelre

hét máj 25 , 2020
ShareTweetPinShareRomániában 2019 végén az 5,3 millió vezetékes internetkapcsolat háromnegyede, azaz 3,9 millió kapcsolat lehetővé tette a nagy sebességű, másodpercenként 100 Megabit (Mbit/s) sebesség fölötti adatátvitelt – derült ki a román távközlési hatóság statisztikájából, amelyet hétfőn ismertetett a román média. A statisztika szerint 2018-hoz mérten négy százalékkal nőtt a vezetékes internetkapcsolatok […]

És még ez is...