Nem lehet most már gond: az ITM kiemelten vizsgálja a webáruházakat

Novembertől kiemelten vizsgálja a webáruházakat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT Laboratóriuma, hogy a vásárlók jogkövető cégek online felületeiről rendelhessenek — közölte a minisztérium.

A magyar fogyasztóvédelem jelentős eredménye, hogy a webáruházak által elkövetett ismételt jogsértések aránya a korábbi évek átlagos 54 százalékához képest 2018-ban a negyedére, 13 százalékra esett vissza – mutattak rá. Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár szerint a minisztérium speciális laboratóriuma a fogyasztóvédelmi hatósággal közösen már több mint 1600 webáruház ellenőrzését végezte el. Felhívta a figyelmet arra, hogy a karácsonyi rendeléseknél külön érdemes odafigyelni a szállítási időre. A közleményben emlékeztettek, az interneten rendelt termék az átvételtől számított 14 napon belül indokolás nélkül visszaküldhető a kereskedőnek. A cég az elállási jogot nem kötheti többletfeltételhez – például a bontatlan csomagoláshoz, a számla meglétéhez -, viszont az elállási jog nem korlátlan, például CD-re, DVD-re, egyedileg készített termékre nem vonatkozik — tették hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nincs új a nap alatt: az e-Magyarország pontok Digitális Jólét Pontokká alakulnak

csü dec 13 , 2018
A kormány kiemelten kezeli az okosváros-fejlesztéseket, hogy Magyarország nyertese legyen a globális folyamatoknak – mondta Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára. Szigeti szerint a világ népességének nyolcvan százaléka városokban fog lakni 2050-re, élhető életteret kell létrehozni számukra. Az okosváros-fejlesztésekben az államnak részt kell vállalnia, […]
eMagyarország-pont

És még ez is...