Nem kevés gondot talált az ÁSZ a NAV informatikai rendszereinél

Lezárult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) informatikai rendszereinek 2015. január 1. és 2016. június 30. közötti időszakra vonatkozó ellenőrzése.

A vizsgálat egyebek mellett kiterjedt az e-kereskedelemmel összefüggő általános forgalmi adó (áfa) megfizetésével, a kutatás-fejlesztési kedvezmények érvényesítésével, valamint az adók módjára behajtandó köztartozások beszedésével összefüggő tevékenységekre is. A számvevőszék vizsgálata megállapította, hogy a NAV-nál kialakított belső kontrollrendszer az informatika területén nem gondoskodott a kockázatkezelési, nyomon követési és kontrolltevékenységekre vonatkozó elemek működtetéséről. Az informatikai tárgyú szerződéseknél a beszerzésekre és kötelezettségvállalásra vonatkozó szabályzatokat a NAV betartotta, azonban nem a belső szabályzatokban foglalt előírások szerint járt el a szerződések informatikai szakmai követelményeinek meghatározásánál, a kapcsolódó teljesítéseknél, illetve az informatikai fejlesztéseknél.

A hivatal ellátta az e-kereskedelemmel összefüggő adóhatósági feladatok magyarországi e-kereskedőkre vonatkozó ellenőrzési feladatait. A számvevőszék vizsgálata azonban azt is megállapította, hogy a NAV a kockázatkezelését és ellenőrzéseit a más európai uniós tagállamban letelepedett, távolról is nyújtható szolgáltatást nyújtó adózókra nem terjesztette ki. A kutatás-fejlesztési kedvezményekkel kapcsolatos feladatokat a NAV a társasági adóztatással összefüggő folyamatain belül szabályszerűen, megfelelő informatikai támogatás mellett látta el – tették hozzá.

Az adók módjára behajtandó köztartozásokkal összefüggő feladatait az adóhivatal ellátta, a végrehajtásnál azonban a NAV nem tartotta be a jogszabályban előírt határidőket. A NAV szakmai feladatellátását és a belső kontrollok működését informatikai rendszerek támogatták, de azok nem biztosították teljes körűen a határidők és a feldolgozás kontrollját. A számvevőszék az ellenőrzést követően négy javaslatot fogalmazott meg a NAV vezetőjének, akinek a javaslatokra a jelentés kézhezvételét követő harminc napon belül intézkedési tervet kell készítenie – közölték.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kushevával erősít a Telenor

szo máj 20 , 2017
A Telenor Magyarország új lakossági marketing igazgatója Mila Kusheva, aki a Telenor Bulgária fogyasztói és kisvállalati marketingért felelős vezetői posztjáról érkezett. A tizenhárom éve a távközlési szektorban dolgozó bolgár szakember széles körű, marketing területen szerzett tapasztalattal rendelkezik, többek között a vállalati márka terén. Kusheva marketing, reklám és üzleti kapcsolatok szakon […]

És még ez is...