Ne legyünk biztosak abban, hogy a szellem örökké az emberé marad

Egy humanoid robot debütál karmesterként szeptemberben egy toszkánai zenekar élén, amely Andrea Bocelli sztártenor közreműködésével Verdi műveit játssza majd.

A svájci fejlesztésű YuMi nevű robot gesztusai roppant kifinomultak, kifejezőek – mondta el Andrea Colombini, a pisai Verdi Színház igazgatója, ahol a koncertet megrendezik. YuMi, a svájci ABB vállalat robotja szeptember 12-én vezényli majd a Luccai Filharmonikusokat. A koncertet a Pisában megrendezett első Nemzetközi Robotikai Fesztivál zárógálájaként tartják meg. Az esemény egyik védnöke az ARPA alapítvány, amelynek tiszteletbeli elnöke Andrea Bocelli – ismertette a The Daily Telegraph online kiadása. A világhírű tenor Verdi Rigolettójából a La donna mobile című áriát énekli majd YuMi vezényletével. Maria Luigia Borsis pedig Puccini Gianni Schicchi című operájából az O mio babbino caro című áriát adja elő a robotkarmester közreműködésével. A debütáló karmesterrobot egy Mascagni-darabot is vezényel az estén.

A robotkarmester fellépését Colombini „hihetetlen előrelépésként” értékelte a humanoid robotok mozdulatainak fejlődésében. „YuMiból igazi segítőtárs lehet” – fűzte hozzá. Korábban egyszer fordult elő, hogy a Sony humanoid robotja, ASIMI 2008-ban egy zenekart vezényelt, de akkor a robot szinte kizárólag csak a jobb karját használta a dirigáláshoz. Colombini megjegyezte, hogy a technológia fejlődése rendkívüli lehetőségeket kínál a robotok gesztusainak és kifejezésmódjának finomodásában, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az olyan robotok, mint YuMi azért nem szorítják majd le az igazi karmestereket a pódiumokról. „A robot használni tudja a karjait, ám a lélek, a szellem örökké az emberé marad” — mondta Colombini.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Apple: sok a pénzünk, belépünk a filmiparba

hét aug 21 , 2017
ShareTweetPinShareAz Apple bejelentette: jövőre körülbelül egymilliárd dollárt szán műsorgyártásra. A The Wall Street Journal elemzése szerint e bejelentéssel az Apple jelezte: belép a filmiparba, s a hollywodi mozi egyik nagy vetélytársává kíván válni. Az Apple műsorgyártásra szánt költségvetése fele annak, mint amit a Time Warner leányvállalata, a prémium mozicsatornákat működtető […]

És még ez is...