Naplózd az életed: a rosszfiúk imádni fognak III.

szemA Symantec kutatói egy Raspberry Pi miniszámítógép használatával építettek egy pásztázó eszközt, amelyekkel sporteseményeken és forgalmas köztereken könnyedén követhették a versenyzőket és járókelőket. A szerkezet összetevőit bármelyik áruházban meg lehet vásárolni, nyílt forráskódú szoftverrel és néhány egyéni scripttel kombinálva, alapszintű informatikai tudással mindössze 75 dollárból létrehozható az eszköz. A tesztelés közben a Symantec szakemberei kizárólag olyan eszközzel találkoztak, mely könnyen követhető az általa továbbított egyedi hardvercím alapján. Néhány eszköz – a beállítástól függően – lehetővé teszi a távoli lekérdezést, amelyen keresztül a sorozatszám vagy az eszköz több jellemzője kis távolságból leolvasható egy harmadik személy által anélkül, hogy fizikailag megérintenénk a készüléket. A Symantec a személyes adatok tárolásában és kezelésében is komoly sérülékenységeket fedezett fel, mint például a jelszavak továbbítása egyszerű szöveges formátumban vagy a rossz munkamenet-kezelés. A megvizsgált alkalmazások 52 százalékának nem voltak adatvédelmi irányelvei. (Folytatjuk.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Négy tanács a kibertámadások elleni védekezéshez V.

vas aug 10 , 2014
Készítsünk terveket! Ha időben azonosítottunk és elhárítottunk egy támadást, azzal még nincs vége a történetnek. Sok szervezetnél nem tudják, mi ilyenkor a teendő, kihez kell fordulni a következő lépésben. Ezért érdemes előre kideríteni, hogy a mi szervezetünk esetében ilyen jellegű támadás észlelésekor hol lehet bejelentést tenni, milyen hatóságot kell értesíteni, […]

És még ez is...