Nagyon kellett: százmilliós üzletet kötött az IP Systems

Európán belül az első több országot átfogó gázpiaci egyesítést hozzák tető alá a magyar IP Systems Zrt. megoldásával. Az energetikai szoftverfejlesztésre szakosodott vállat már bevezetés alatt álló informatikai rendszere révén az észt és a lett gázszállítói infrastruktúra kerül közös platformra. A közbeszerzési eljárás keretében elnyert mintegy százmillió forint értékű projektet 2020 tavaszára valósítja meg az IP Systems az észtországi Eleringnél és lettországi Conexus Baltic Gridnél. A közös informatikai platform beszerzésére az észt és lett szállítási rendszerüzemeltetők 2019 elején írtak ki pályázatot. A magyar társaság már megkezdte a rendszer bevezetését. A megoldás elsőként Lettország és Észtország földgázszállító rendszerei között kerül kialakításra, de a tervek közt szerepel az is, hogy a rákövetkező években Finnország és Litvánia földgázszállítási rendszerüzemeltetői is csatlakozhatnak hozzá.

Az első körben két országra kiterjesztett megoldás segítségével a korábbiakhoz képest a gázpiaci szereplők sokkal egyszerűbben és hatékonyabban használják majd a gázszállítói infrastruktúrát. A határkeresztező kapacitáspontok megszűnnek, több informatikai platform helyett, egykapus megközelítéssel az összes kereskedelmi tevékenység egy központi platformon lesz megvalósítható. Az Európában eddig egyedülálló működési modell további előnye, hogy csökkennek az üzemeltetési költségek és a piacra lépés korlátai is, valamint nő a likviditás. Mindez összességében regionálisan javítja az ellátás biztonságát, komolyabb versenyt és végső soron a gázárak csökkenését is hozhatja.

A társaság közleménye szerint az alkalmazottak tulajdonában lévő vállalat a 2018-19-es üzleti év eredményeit még nem tette közzé, ám ezt megelőzően nagyon gyenge eredményt értek el (lásd táblázat). A 2017-18 as üzleti év ugyanis jelentős visszaesést mutat: a korábbi 2,1 milliárdos forgalom majd a felére, 1,1 milliárdra csökkent, a bő 180 milliós üzleti eredmény hatodára, 28 millió forintra esett, és az alkalmazottak létszáma is drasztikusan csökkent.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az utolsó fordulóba jutott Szabó Endre Győző

ked nov 12 , 2019
ShareTweetPinShareA technológia fejlődése nagy változásokat eredményez a személyes adatok kezelése területén, amit folyamatosan figyelemmel kell kísérnie az új európai adatvédelmi biztosnak – mondta Szabó Endre Győző, aki első magyarként került be a poszt új vezetőjét kiválasztó uniós eljárás utolsó fordulójába. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökhelyettese kifejtette, a […]

És még ez is...