Nagy szerint korszakváltást van az agráriumban

Korszakváltást jelent Magyarország Digitális Agrárstratégiájának (DAS) kidolgozása, az ebben foglalt intézkedések elősegítik a hazai agrárium digitalizációját és versenyképességének növelését – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter.

A magyar élelmiszergazdaságban a jelenleginél hatvan százalékkal nagyobb a termelési potenciál. Az agrármodernizáció, az agrárdigitalizáció azt a célt szolgálja, hogy Magyarország a folyamatok hatékonyabb szervezésével és a feldolgozottság növelésével jobban ki tudja használni az élelmiszertermelésben rejlő lehetőségeit – fejtette ki a miniszter. A Magyar Közlönyben augusztus elején jelent meg a stratégia, első lépésként az Agrárminisztérium szeptember 30-ig intézkedési tervet készít a kormányhatározatban foglalt feladatok finanszírozása és megvalósítása érdekében. Nagy kiemelte, hogy a tervezett fejlesztések csökkentik a mezőgazdaság szereplőinek adminisztrációs terheit. A szaktárca elérhetővé teszi a gazdálkodók számára azokat az információkat, adatokat, elemzéseket, amelyek növelik az agrárgazdaság versenyképességét – mondta.

A miniszter hangsúlyozta: a versenyképesség, a generációváltás és a fenntartható gazdálkodás területén is olyan új kihívásoknak kell megfelelni, amelyeket csak teljesen új stratégiával és szemlélettel lehet végrehajtani – fogalmazott. Kiemelte, hogy a gazdaságok modernizálásával, illetve a DAS intézkedései révén ingyenesen biztosított információkkal megelőzhetők a klímaváltozás hatására kialakult szélsőséges időjárás okozta károk. A digitalizált élelmiszertermelés sikerének kulcsa a stabil és gyors adatforgalom – mutatott rá az agrárminiszter. Hozzátette, az új generációs hálózatokkal lefedettségnek és a szupergyors szélessávú infrastruktúrának köszönhetően Magyarország jól szerepel a szélessávú internet-hozzáférés terén az EU 28 tagállama között. A belföldi telekommunikációs szolgáltatók Európa élvonalához csatlakozva megkezdték a következő generációs G5 hálózatok tesztelését.

A magyar agráriumban a digitális technológiák hatékony felhasználásához, üzemeltetéséhez 2500-3000 agrárinformatikusra lesz szükség. A miniszter ezért különösen fontosnak nevezte, hogy a közeljövőben agrárinformatikai képzések induljanak. Szükség van agrárinformatikai specialisták, szaktanácsadók képzésére is, akik segítenek az agrárgazdaság szereplőinek a digitális technológiák alkalmazásában – jelezte.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Csehország bízik a Huawei-ben

vas szept 1 , 2019
ShareTweetPinShare Újabb állami megrendeléseket kapott a kínai Huawei távközlési cég Csehországban annak ellenére, hogy a cseh kiber- és információbiztonsági ügynökség (NUKIB) tavaly decemberben óva intett a Huawei technológiáinak alkalmazásától. A Huawei a cseh Huatech a.s. partnercégén keresztül megnyerte a pénzügyminisztérium nyilvános pályázatát hálózati elemek szállítására a tárca DWDM optikai adatrendszerének […]
Huawei

És még ez is...