Nagy Nemzeti Internetkonzultáció: még mindig csak tízezren voksoltak

deutsch-tamasEgy hónap alatt tízezren töltötték ki az InternetKon kérdőívét – jelezte az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás elmondta: a feltett húsz kérdés közül több, mint egy tucatban korántsem esik egybe az állásfoglalók véleménye a szakmai szereplők korábbi várakozásaival. Példaként említette, hogy a várt többség helyett csupán a válaszadók 34 százaléka töltötte ki a kérdéssort a Facebook-profilján keresztül, harminc százalék az ügyfélkaput, harminchat pedig a konzultáció honlapján keresztüli belépés lehetőségét választotta. Szavai szerint a válaszok alapján nem látható, hogy elsöprő többsége lenne az internetezéssel kapcsolatos áfacsökkentésnek, ahogy a netsemlegesség kikötésének sem, annak viszont igen, hogy minden település legalább egy-egy középületében és közterén legyen ingyenes, szélessávú wifi-kapcsolat.

Széles és jelentős támogatottságot élvez a szociálisan rászorulók kedvezményes internet-alapcsomagjának gondolata, ugyanakkor a válaszadók körében nem népszerű az az elgondolás, hogy ehhez a digitális kompetenciákat fejlesztő képzésen kelljen részt venniük az érintetteknek. A konzultáció résztvevői egyértelműen pártolják, hogy az állam támogassa a szélessávú internethálózat fejlesztését, valamint azt, hogy ebben érdemi szerepet kapjanak a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások. Egyértelmű és határozott támogatást kapott az a felvetés is, hogy a kormányzat pártolja a hazai start-up cégeket, valamint, hogy az állam kötelezze el magát a nyílt forráskódú szoftverek felhasználása mellett.

A köznyelvben „Google-adóként” ismert felvetésről a miniszterelnöki biztos megjegyezte: a válaszok alapján az a világos kép bontakozott ki, hogy fontos az uniós szintű szabályozás, de a résztvevők üdvösnek látnák, ha a kormány saját hatáskörben lépve „bevonja ezeket a cégeket a magyarországi értékes digitális tartalmak finanszírozásába”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Fellendülőben a viselhető számítástechnikai eszközök piaca

pén jún 19 , 2015
ShareTweetPinShareAz első negyedévben is megőrizte bővülő lendületét és újabb piaci szereplők közelgő belépésével további növekedés elé néz a viselhető számítástechnikai eszközök („wearables”) világpiaci forgalma – jelezte csütörtökön publikált elemzésében az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és informatikai piackutató vállalat. Az IDC prognózisa szerint az idén 72,1 millió különféle viselhető […]
okosóra

És még ez is...