Nagy értékű mobilokat lopott a siófoki betörőpáros

A Siófoki Járási Ügyészség többrendbeli kifosztás és lopás bűntette miatt emelt vádat két siófoki férfival szemben.

A vádlottak kihasználva azt, hogy a nyári idegenforgalmi szezonban a siófoki éjszakai szórakozásból hazatérő sértettek az ajtókat nem zárták be, illetve a hajnali, vagy kora reggeli órákban mélyen aludtak, a nyaralókba könnyedén beosontak. A bűncselekmények elkövetése során az egyik vádlott besurrant a nyaralókba, és több esetben is az alvó sértettek közvetlen közeléből vett magához értékeket, míg az utcán tartózkodó társa a helyszínt figyelte. A vádlottak alkalmanként 14 ezer és 427 900 forint közötti összegű kárt okozva zsákmányoltak nagyobb értékű mobiltelefonokat, készpénzt és egyéb értékeket a nyaralókban vakációzó sértettektől. Az ügyészség a betörőpáros nyaralókba besurranó, és előzetes letartóztatásban lévő tagjával szemben – aki a korábbi büntetése miatt különös visszaesőnek is minősül – börtön fokozatú szabadságvesztés, míg a bűncselekmények elkövetését figyeléssel biztosító társával szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Panasonic bemutatta első okos hifi hangszóróját

sze szept 6 , 2017
ShareTweetPinShareA Panasonic bemutatta a világegyetem egyik legelső beépített Google Assistanttel működő hifi hangszóróját, az SC-GA10-et. Az SC-GA10 hangszóró tartalmazza a Google Assistant hangvezérléses funkcióit, és támogatja a nagy zenestreamelő szolgáltatásokat, köztük a Spotify-t, a Google Play Musicot és a Tune-in rádióalkalmazást. A hangszóró hangminőségét a Panasonic prémium audiotechnológiája biztosítja, amely […]
hangfal

És még ez is...