Nagy-Britannia a megtorlásban hisz

A brit pénzügyminiszter szerint az integrált online rendszerek világában semmilyen berendezés, még a konyhai vízforralók és a hűtőszekrények sincsenek biztonságban a kibertámadásokkal szemben.

Philip Hammond, aki a brit kormány által új elektronikus elhárító szolgálatként létrehozott, október óta működő Országos Kiberbiztonsági Központ (NCSC) hivatalos jövő heti felavatása elé időzítve írt cikket a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapnak, felfedte: a központ már az eddigi próbaműködés nem egészen fél éve alatt 34 550 potenciális kibertámadást hiúsított meg. Hammond szerint e támadások kiszemelt célpontjai brit kormányintézmények, illetve szolgáltató cégek voltak. A pénzügyminiszter a gazdasági kockázatokat illusztrálandó felidézi a cikkben, hogy a digitális szektor a brit gazdaság leggyorsabban növekvő ágazata, amely évente 118,4 milliárd fontot (43 ezer milliárd forintot) ad hozzá a hazai össztermékhez (GDP).

A brit üzleti vállalkozások kilencven százalékának azonban még kidolgozott tervei sincsenek egy esetleges kiberbehatolás következményeinek kezelésére, jóllehet csak az elmúlt egy évben kétharmaduk számolt be sikeres vagy megkísérelt kibertámadásról – áll Hammond vasárnapi cikkében. Felidézte, hogy az egyik legnagyobb brit internetszolgáltató cégnek hatvanmillió font kárt okozott egy közelmúltbeli kibertámadás, amely után a vállalatot 95 ezer előfizetője hagyta ott. A pénzügyminiszter szerint megfelelő biztonsági intézkedések nélkül a konyhai vízforralók és a hűtőszekrények mellett olyan eszközök is “riasztóan valós” biztonsági kockázatoknak vannak kitéve, mint például a vezető nélküli autók.

Hammond már 2016 végén bejelentette, hogy a brit kormány 1,9 milliárd fontot (690 milliárd forintot) fordít olyan kapacitások kiépítésére, amelyekkel szintén a kibertérben megtorolható lesz az ilyen jellegű támadás. A pénzügyminiszter akkori indoklása szerint az ilyen kiber-ellentámadási kapacitás hiányában Nagy-Britannia “lehetetlen választás elé kerülne: vagy nem vesz tudomást a (kibertámadás) pusztító következményeiről, vagy katonai válaszcsapáshoz folyamodik”. Hammond szerint “ellenséges külföldi tényezők” olyan módszerek kifejlesztésén dolgoznak, amelyekkel működésképtelenné lehet tenni például a brit légiforgalmi irányítást vagy a teljes brit áramszolgáltató hálózatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.