Munkáltató kontra munkavállaló

A közösségi oldalak használatának elterjedésével kapcsolatosan jó ha tudjuk, virtuális véleményünkért is a bíróságon felelhetünk. Mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak óvatosan kell bánni a jövőben ezekkel a felületekkel. Kozma Zoltán, a DLA Piper jogi szakértője szerint az egyik legfontosabb kérdés, hogy az alkalmazott mit jelentethet meg a munkáltatóról a különböző közösségi oldalakon. A jelenleg hatályos szabályozás csak annyit rögzít, hogy a munkavállaló munkaadója jogos gazdasági érdekeit nem sértheti vagy veszélyeztetheti, a 2012. július 1-jével hatályba lépő új Munka Törvénykönyve ugyanakkor ezt már kiterjeszti a munkaidőn kívüli időszakra is, s ez alapján az alkalmazott bizonyos korlátok között már munkaidején kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely alkalmas a munkáltató helytelen megítélésére. Kozma szerint bár ezen új szabály egyértelműen alkalmazandó lehet a közösségi oldalak használatára is. A DLA Piper szakembere – magánemberként is – mindenkit óvatosságra, megfontoltságra és körültekintésre int, ha a közösségi médiáról van szó, de főleg a munkával, a munkaadókkal és a munkavállalókkal kapcsolatosan fő az elővigyázatosság. A munkáltatók figyelmét felhívja a belső szabályzatok és a munkavállalók oktatásának jelentőségére ezen a területen is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Cserkúton avatott a Huawei

ked jan 31 , 2012
ShareTweetPinShareKao Csien (Gao Jian), a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete a megnyitó ünnepséget megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: a Huawei az egyik olyan cég, amely reprezentálja Kínának a világ felé való nyitását, pécsi, cserkúti jelenléte pedig fontos része Magyarország és Kína gazdasági együttműködésének. Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerint az, hogy a Huawei […]
ZX-81

És még ez is...