Moszkva kész publikálni az amerikai demokraták szerverének feltöréséről Washingtonnal folytatott levelezést

Moszkva kész nyilvánosságra hozni azt a levelezést, amelyet az amerikai Demokrata Párt szervereinek a 2016-os elnökválasztási kampány során feltört szervereiről folytatott Washingtonnal, ezzel akarja ugyanis bizonyítani, hogy az incidenssel kapcsolatban “kimerítő tájékoztatást” adott a másik félnek – jelentette ki Nyikolaj Muranov, az orosz Komputeres Incidensek Nemzeti Komputerközpont (NKCKI) igazgatóhelyettese. Az orosz kiberbiztonsági központ helyettes vezetője elmondta, hogy az említett anyagok egyelőre titkosnak minősülnek, és a vonatkozó kormányközi megállapodás értelmében csakis a másik fél beleegyezésével publikálhatók.

Muranov beszámolója szerint az orosz fél elemezte az amerikaiak által rendelkezésre bocsátott, többször kiegészített, a bűncselekményről műszaki információkat is tartalmazó kérést, és arra “kimerítő választ adott” még Donald Trump 2017. január 20-án történt beiktatása előtt. Az Egyesült Államokban az orosz katonai hírszerzés 12 tisztje ellen emeltek vádat a Hillary Clinton demokrata elnökjelölt választási kampányába történt beavatkozás címén, a Demokrata Párt országos bizottsága pedig idén áprilisban beperelte a szerinte ellene összejátszó orosz kormányt, a Trump-kampánystábot és a WikiLeaks-t. Moszkva tagadja a vádakat.

2016 júliusában derült ki, hogy az amerikai Demokrata Párt országos és kongresszusi választási bizottságának szervereit hackertámadás érte. A számítógépekről ellopott levelezést a WikiLeaks kiszivárogtató portál 2016. július 22-én tette hozzáférhetővé. A demokraták azonnal orosz számítógépes bűnözőket gyanúsítottak meg a betöréssel, de – az NKCKI igazgatóhelyettese szerint – az amerikai hatóságok hivatalosan csak 2016. október 31-én fordultak orosz partnereikhez az ügyben az ilyen jellegű konfliktusok megoldására fenntartott különcsatornán keresztül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.