Mobiltelefont rabolt a csepeli Bonnie és Clyde

csepeli-bonnie-clydeFantomkép készült arról a párról, akik erőszakkal elvették egy nő mobiltelefonját Budapesten. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két ismeretlen fiatal 2016. január 9-én 2 óra 45 perc körüli időben a Budapest IX., Koppány utcában található hipermarket mellett található szervizúton beszélgetésbe elegyedett egy ott sétáló nővel. A fiú Ronaldóként, a lány Arabellaként mutatkozott be, és állításuk szerint Csepelen laknak. A társalgás közben a fiú minden előzmény nélkül többször brutálisan megütötte a nőt, aki súlyos sérülést szenvedett. Elvették a sértett mobiltelefonját, majd elmenekültek.

A fiú körülbelül 15 éves, 165 centiméter magas, sportos testalkatú, haja fekete színű, arca ovális formájú. A bűncselekmény elkövetésekor kék színű farmert, fekete színű, kapucnis kabátot viselt. A lány szintén 15 év körüli, 162 centiméter magas, vékony testalkatú. Jobb szeme alatt kékes-lilás színű monokli látható. Hosszú, barna színű haja „lófarokban” volt összekötve. Rózsaszínű, térdig érő, fűzős bakancsot, barna-piros színű kockás „cicanadrágot” és combig érő, fekete színű kabátot viselt. Ha felismeri a gazembereket, értesítse a rendőrséget!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nem gond már a 4K-s műsorsugárzás

hét jan 11 , 2016
ShareTweetPinShareAz ATSC 3.0 szabványa lehetőséget ad a 4K UHD HDR tartalmak sugárzására, utat nyitva a földfelszíni sugárzás új generációjának. A technológiát először az LG 4K televízióin tesztelték. A technológia kivételes részleteket képes megjeleníteni, hiszen a 4K a jelenlegi HD televíziók felbontásának négyszeresét jelenti, a teljesen élethű képet pedig a HDR […]
antenna

És még ez is...