MKB: jön a nagy informatika leállás

Az MKB Bank új informatikai rendszer használatára áll át, amely a pénzintézet több napig tartó informatikai leállásával valósítható meg. Az informatikai leállás 2018. június 29. (péntek) 17:45 órától július 5. (csütörtök) reggel 8 óráig tart majd – ismertették a bank vezetői.

Hetényi Márk, az MKB vezérigazgató-helyettese elmondta: az informatikai leállás időtartama alatt az MKB pénzügyi és befektetési szolgáltatásai – a bankkártya-szolgáltatás kivételével – sem személyesen, sem elektronikus csatornákon, sem a TeleBANKár ügyfélszolgálaton keresztül nem lesznek elérhetőek. Tájékoztatása szerint a bank által kibocsátott bankkártyák vásárlásra és ATM-ből történő készpénzfelvételre, a korábban letöltött és telepített MKB Pay szolgáltatás pedig vásárlásra a leállás időtartama alatt is igénybe vehetőek lesznek a bankszámla, illetve a hitelkártyaszámla fedezetének összegéig. Az MKB a bankkártyaletiltás lehetőségét is biztosítja – tette hozzá. A vezérigazgató-helyettes elmondta: az átállás hosszú távon számos előnnyel jár majd mind a bank, mind az ügyfelei, partnerei, így a vállalatok és a fintech cégek számára is. Koczka Dániel ügyvezető igazgató elmondta: a projektet 2 és fél évvel ezelőtt kezdték, az új rendszert több ezer teszttel vizsgálták.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Négy nagy online piactér kötelezettséget vállalt

sze jún 27 , 2018
Az Alibaba, az Amazon, az Ebay és a Rakuten-France kötelezettségvállalást írt alá a veszélyesnek bizonyuló termékek gyorsabb eltávolítására — jelentette be az Európai Bizottság. A brüsszeli tájékoztatás szerint az érintett óriáscégek vállalták, hogy két munkanapon belül reagálni fognak a tagállami hatóságoktól kapott értesítésekre, és öt munkanapon belül intézkednek majd a […]
Amazon

És még ez is...