Mikrocsipet ültetnek be egy amerikai cég dolgozóiba

Mikrocsipeket ültet be dolgozóiba egy amerikai technológiai cég, amely egyebek között lehetővé teszi számukra, hogy egyetlen érintéssel fizethessenek a vállalat büféjében.

A wisconsini Three Square Market cég ötven munkatársának hüvelyk- és mutatóujja közé ülteti be a rizsszem nagyságú mikrocsipet, amely rádiofrekvenciás azonosítóként (RFID) működik. „Az RFID technológiát mindenféle vezérlésre fel fogjuk használni, kezdve attól, hogy fizetni lehet vele cégünk büféjében, ajtónyitásra, a másológépek használatára alkalmazható, be lehet vele jelentkezni a cég számítógéprendszerébe, telefonjaiba, orvosi/egészégi állapotról szóló információkat lehet tárolni benne, és más RFID termináloknál is használható fizetésre” – írta közleményében Todd Westby, a vállalat vezérigazgatója, hangsúlyozva, hogy az alkalmazottak magánszféráját nem fogja sérteni a mikrocsip használata, és minden adatot titkosítás véd.

„Ez a következő technológia, amely elkerülhetetlenül meg fog valósulni, és mi részesei akarunk lenni. Ez a technológia a mindennapok szabványává fog válni, lehetővé téve útlevélként, a közösségi közlekedésben és mindenféle vásárlásban való felhasználását” – tette hozzá a The Verge technológiai portál szerint. A technológia a mobiltelefonos fizetési rendszer analógiájára épül. Az amerikai cég nem teszi kötelezővé alkalmazottjainak a használatát, de akiknek beültetik, annak kifizetik a 300 dollárba kerülő mikrocsipek árát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

2025-re helyreáll a nemek szerinti megoszlás, legalábbis az Accenture-nél

pén júl 28 , 2017
ShareTweetPinShareAz Accenture-nél ugyanannyi férfi és nő fog dolgozni nyolc éven belül. Nyolc éven belül megvalósul a nemek közötti egyensúly, vagyis a munkavállalók fele-fele lesz nők és a férfiak aránya a cégnél – jelentette be nemrég nemzetközi vállalását a 120 országban jelen lévő Accenture. A 2025-re megfogalmazott célkitűzés fontos iránymutató a […]

És még ez is...