Microsoft-gate: vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a magyar kormány és a Microsoft közötti korrupciós ügy kivizsgálásának érdekében az egykor szebb napokat látott ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.

Harangozó Tamás emlékeztetett: egy amerikai vizsgálat derítette ki, hogy 2013 és 2015 között a Microsoft indokolatlanul nagy kedvezményekkel adott el licenceket és szervizszerződéseket olyan közvetítő cégeknek Magyarországon, amelyek ezeket már piaci áron értékesítették tovább kormányzati intézményeknek, többek között a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak és az Országos Rendőr-főkapitányságnak. E-mailek is előkerültek, amelyek szerint a cég magyar vezetői és a kormány tagjai egyeztettek ezekről az üzletekről, így a kormányzati összefonódás és háttér egyértelmű ebben az ügyben – mondta az ellenzéki politikus. Az ellenzék parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, valamint tíz kormányzati szerv, hivatal, hatóság és minisztérium vezetőjéhez is fordult közérdekű bejelentéssel annak érdekében, hogy a közbeszerzési döntőbizottság vizsgálja felül a “nyilvánvalóan elcsalt” közbeszerzést – jelentette be Harangozó. Közölte, a megkeresést elküldték az Állami Számvevőszék elnökének, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság vezetőjének, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének, az innovációs miniszternek, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökének, a Közbeszerzési Hatóság elnökének, az Ügyészség vezetőjének, a Magyar Államkincstár elnökének, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek. Harangozó mindemellett felszólította Orbán Viktort is, hogy szólaljon meg az ügyben, ha már “felmerült a neve egy nemzetközi korrupciós botrányban”.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.