Microsoft: a fiatalok nem a szóból, hanem a képből értenek

Microsoft-halozatepitesA Microsoft közleménye szerint a mai fiatalok nem a szóból, hanem a képből értenek. A ma emberének 13 milliszekundum is elég ahhoz, hogy megértse, mi van egy képen, viszont 8 másodpercnél tovább nem is nagyon lehet lekötni a figyelmét — áll a Microsoft közleményében. Egy idézett felmérés szerint a millenárisok (1980 és 2000 között születettek) forradalmasítják a munkahelyi kommunikációt: előszeretettel használnak képeket, és az ezek megjelenítését segítő eszközöket gondolataik kifejezésére. Ez a munkaadókat is új kihívás elé állítja. A felmérést végzők azt tanácsolják a cégeknek, hogy gyakrabban alkalmazzanak vizuális eszközöket a munkahelyi kommunikációban, mert ezek sokkal erőteljesebben hatnak a fiatal munkavállalókra.

Korábbi kutatások is bizonyítják, hogy az Y generáció kommunikációs, információbefogadási szokásai a munkahelyek számára is kihívást jelentenek, hiszen alkalmazkodniuk kell a fiatalok igényeihez, ha magukhoz akarják csábítani és meg akarják tartani őket. 2020-ra minden második munkakereső már az Y generáció tagjai közül kerül ki. Ahhoz, hogy a tehetséges, fiatal munkavállalókat megszerezzék és megtartsák, a cégeknek olyan kollaborációs, az innovációt, a rugalmas munkavégzést és a hatékonyságot elősegítő digitális eszközöket kell a munkavállalók számára rendelkezésre bocsátani, amelyekhez korábban a magánéletben és tanulás közben már hozzászoktak.

Kisérletképp a Microsoft által készített infografikáról (lásd fenn) letöröltük a szöveget, hogy lássuk, szöveg nélkül mennyire érthető miről szól a kép. Aki úgy érzi fogja mik a grafika üzenetei, kérjük írja meg nekünk. (-szerk-)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ilyenkor veheted igénybe az online vitarendezési platformot

csü jan 28 , 2016
ShareTweetPinShareAz Európai Bizottság létrehozott egy honlapot, amelybe a fogyasztók beregisztrálhatnak, így ezen keresztül lehetőségük nyílik arra, hogy online vásárláshoz kapcsolódó jogvitáikat ezen keresztül rendezzék egy kérelem kitöltésével, elkerülve a bírósági eljárást. Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén van erre lehetőség. Tehát ha az Európai […]

És még ez is...