Menekültkérdés: a gyűlölködés elleni fellépésre kérik a Facebookot

facebookA német igazságügyi miniszter határozottabb fellépést kér a Facebook közösségi portál vezetésétől a rasszista, idegenellenes, gyűlölködő kommentárok, bejegyzések ellen. Heiko Mass a Facebook németországi és európai vezetésének címzett levelében a Der Tagesspiegel című berlini lap csütörtöki beszámolója szerint élesen bírálta a közösségi portál üzemeltetőinek moderátori tevékenységét. A miniszter azt írta, hogy a németországi menedékkérők, menekültek és szállásaik elleni támadásokkal összefüggésben számos panasz érkezik a tárcához az interneten tapasztalható rasszista uszítás miatt. Főleg azt kifogásolják „Facebook-felhasználók, hogy az önök vállalkozása a konkrét jelzések ellenére nem lép fel hatékonyan a rasszista és idegenellenes tartalmú bejegyezésekkel szemben” – írta a politikus.

A felhasználók a bejelentéseikre gyakran csupán azt a választ kapják, hogy a cég megvizsgálta a kifogásolt tartalmat és nem állapította meg a közösségi alapelvek megsértését. Részletes indoklás pedig „az általam ismert információk alapján még a leginkább egyértelmű esetekben sincsen” – írta a német igazságügyi miniszter. Maas szeptember 14-re találkozót kért a Facebook vezetőitől, a megbeszélés célja – mint írta – a portál felhasználói szabályzatában lefektetett „közösségi alapelvek hatékonyságának és átláthatóságának erősítése”. A miniszter rámutatott, hogy a portál üzemeltetőinek törvényi kötelességük a jogsértő tartalmak haladéktalan törlése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tartalommegosztás: ingyen segít a SpreadIt

pén aug 28 , 2015
ShareTweetPinShareÉrdekes funkciókat kínál a SpreadIt (spreaditnow.com) nevű tartalommegosztó oldal. Az alkalmazás lényege, hogy egyetlen felületről szerkeszthető meg és küldhető ki az összes olyan tartalom, amit a felhasználó több közösségi oldalon is szeretne megjelentetni. A SpreadIt használatával tehát bárki egyszerűen kezelheti Facebook profiljának és céges oldalainak, Twitter, LinkedIn vagy Reddit fiókjainak […]

És még ez is...