Megújul a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum honlapja

Végre teljesen megújul a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum honlapja. A napokban újabb öt évre kinevezett Andó György, az intézmény igazgatója felidézte, hogy a korábbi honlapot 2006-ban indították, de alig több mint negyvenezer látogatója volt. A múzeum 2013-ban – 63 év után – került ismét városi fenntartásba, amely „korszakváltást”, egy új szemléletet és új stratégiát eredményezett a kiállítóhely életében. Tavaly új épületet, új kiállításokat és új kiadványokat „álmodtak meg”, valamint elkezdődött az új honlap tervezése, amely a réginek a helyén, a www.munkacsy.hu webcímen lesz szerdától elérhető és az előzetes becslések szerint akár százezer látogatót is vonzhat.

Kővári Tamás, a fejlesztő Adana Online Kft. ügyvezetője kifejtette, elsődleges szempontjuk az volt, hogy az új honlap megfelelően működjön mobiltelefonon és tableten is, ugyanis felmérések szerint az emberek 54 százaléka napjainkban már mobileszközökkel internetezik. Emellett a tartalom gyors fejlesztésére, egy egyszerűbb adminisztrációs felület és egy gyorsabb betöltési idejű portál létrehozására fókuszáltak. A weblap különlegessége, hogy hálózatos oldalként működik majd és tagja lesz annak a több helyi honlapot magába foglaló, folyamatosan kiépülő weboldalhálózatnak, amely egységes szolgáltatásokat és médiafelületet kínál az integrált honlapok számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ne építsünk hétvégén a Telenor ügyfélszolgálatára!

pén febr 16 , 2018
A Telenor ügyfélszolgálatai rendszerfejlesztés miatt korlátozottan lesznek elérhetőek február 17-én szombaton este tíztől február 18-án vasárnap délig, a telefonos ügyfélszolgálat is korlátozottan működik majd – közölte a Telenor. A mobilszolgáltató a fejlesztés miatt vasárnap egész nap díjmentesen felhasználható belföldi internethasználatot ad minden ügyfelének, amit automatikusan aktiválnak. A rendszerfejlesztés időtartama alatt […]
Telenor

És még ez is...